Kilenc milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a Budapest Airport Rt. az idei év első kilenc hónapjában. Az eredmény magasabb a vártnál, sőt, a 2004 egész évre tervezetett is – közel 1,7 Mrd forinttal – meghaladja. Nőtt a ferihegyi repülőteret üzemeltető társaság árbevétele is, a tavaly szeptemberi szintet húsz százalékkal felülmúlva elérte a 25 Mrd forintot.
Míg a Budapest Airport Rt. költségei az év első kilenc hónapjában 5, addig bevételei 19 százalékkal emelkedtek a tavalyi év hasonló időszakában mértekhez képest. Összesen közel 25 Mrd forint árbevételt könyvelt el a társaság, mely az előirányzottat, több mint 7 százalékkal haladta meg. 37 százalékkal emelkedtek az össz-árbevétel nagy részét kitevő, repüléssel kapcsolatos bevételek. A kereskedelmi bevételek az előzetes várakozásokat 8 százalékkal haladták meg, de elmaradtak a tavaly ilyenkor mérthez képest. „Társaságunk bevételei négyszer annyira nőttek, mint költségei.” – kommentálta az eredményeket Dr. Hárskuti János, a Budapest Airport Rt. vezérigazgatója. „Szigorú és tudatos gazdálkodással sikerült megfogni kiadásaink egy jelentős részét, és költségeink alig haladják meg a 2003-as szeptemberi állapotot. Ennek tudható be, hogy a 2004-es év első kilenc hónapjában mért üzemi eredmény a tavalyi két és félszerese.”
Várakozást felülmúlóan emelkedett a Budapest Airport Rt. idei, első kilenc havi adózás előtti eredménye is. A tervezetthez képest 35 százalékkal, a tavaly szeptemberben mérthez képest 165 százalékkal lett magasabb. A kilenc milliárd forint adózás előtti eredmény közel 1,7 Mrd forinttal haladta meg a társaság egész évre tervezett előirányzatát. „A pénzügyi-gazdasági mutatók jók, de ezek a 2004-es év eredményeinek csak az egyik szeletét adják.” – tette hozzá Dr. Hárskuti János. „Nagy eredmény, hogy hosszútávú stratégiai tervvel rendelkezünk. Kidolgoztuk és elfogadtattuk a ferihegyi repülőtér szabályozási tervét, s idén beindultak a stratégiai fejlesztések első beruházásai. Közép-Európa leggyorsabban fejlődő reptere szeretnénk lenni, amire a jövőre nyíló 1-es terminállal és a 2006-ban üzembe álló cargo-bázissal minden esélyünk megvan.”
Eredmény (e Ft)
2003. I-IX (tény)
2004. I-IX (terv)
2004. I-IX (tény)
2004 tény/2003 tény
Árbevétel
20.791.903
23.226.240
24.824.185
+19%
Üzemi költségek
18.770.782
19.407.510
19.640.140
+ 5%
Üzemi eredmény
2.343.501
4.413.754
5.753.968
+146%
Pénzügyi eredmény
1.067.916
2.272.453
3.274.379
+207%
Adózás előtti eredmény
3.402.981
6.686.207
9.030.664
+165%
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.