Kelet-Közép Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air úgy döntött, hogy jövő tavasztól a Ferihegyi repülőtéren rendezi be új magyarországi központját. Az erről szóló bérleti szerződést a mai napon írta alá Váradi József, a légitársaság, és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. A megállapodás öt évre szól.
A budapesti repülőtér második legnagyobb légitársasági partnere egy vecsési irodaházból költözik Ferihegyre, ahol kétszintes önálló épületet vehet birtokba. A létesítményt korábban az Eurocontrol az Európai Unió légiirányításra szakosodott nemzetközi szervezete bérelte. A szükséges átalakításokat követően a Budapest Airport egy kétezer négyzetméteres épületben kéttucatnyi irodát, valamint összesen hatvan különálló parkolóhelyet biztosít a légitársaság számára.
A megállapodás szerint a jelenlegi bérlő 2011. január elsejével költözik ki az épületből, így már a télen megkezdődhetnek a speciális igényeknek megfelelő átépítési munkálatok. Ezek során a Budapest Airport több kisebb irodát alakít át kényelmes, több férőhelyes helyiséggé. A szerződés alapján a Wizz Air májusban veheti birtokba az épületet, amelybe elsősorban a légitársaság üzemeltetési részlege költözik, de ez lesz a munkahelye a pénzügyi-, kereskedelmi-, és informatikai területen dolgozó, valamint a vállalati kapcsolatokért felelős munkatársaknak. A Wizz Air másik központja a budapestivel párhuzamosan a svájci Genfben folyatatja müködését.
A Budapest Airport üdvözli a Wizz Air döntését, amely egyértelmü bizonyítéka a légitársaság és a repülőteret üzemeltető cég kiváló partneri viszonyának és sikeres együttmüködésének. A Wizz Air, amely 2004-ben történt megalakítása óta üzemeltet járatokat Budapestről, az elmúlt évek során dinamikus fejlődésen ment keresztül és a magyar légiközlekedési piac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. A légitársaság jelenleg négy gépet állomásoztat a budapesti repülőtéren, ahonnan napi 14 járatot üzemeltet. A jellegzetes rózsaszín-lila repülőgépek 23 célállomásra repítik az utasokat a magyar fővárosból és becslések szerint idei utasforgalmuk meghaladja az egymillió főt.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Európa egyik legsikeresebb légitársasága a Budapest Airportot választotta székhelyéül. Igyekszünk a továbbiakban is rászolgálni a bizalomra és olyan szolgáltatási színvonalat biztosítani, amely hosszú távú és sikeres együttmüködést eredményez mindkét fél számára” – mondta az aláírást követően René Droese, a Budapest Airport ingatlanfejlesztési igazgatója.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.