2025. 03. 29. szombat
Auguszta
: 403 Ft   : 374 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Júniustól heti két Budapest-Baku járat

JETfly  |  2013. 04. 12., 13:13

Nyártól hetente két alkalommal indul közvetlen Wizz Air járat Budapest és Baku között – jelentett be a diszkont légitársaság budapesti székhelyén. Az új járat elindításáról Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter április eleji bakui tárgyalásai idején született megállapodás. Az új járat már szerepel is a légitársaság oldalán, a foglalási rendszerben.

A Wizz Air első, Budapest-Baku járata június 17-én, hétfőn este 21 óra 25 perckor indul a kaukázusi ország fővárosába és helyi idő szerint másnap, azaz kedden hajnalban 4 óra 10 perckor (a nyári időszámítás szerint) ér földet. A gép 5 óra 45 perckor indul vissza bakui Hejdar Alijev Nemzetközi Repülőtérről (amelyet a jelenlegi azeri elnök édesapjáról neveztek el) és mintegy 4 órányi repülés után kedden, budapesti idő szerint 5 óra 50 perckor érkezik Magyarországra. A péntek esti járat szombaton hajnalban indul vissza és a négyórás időeltolódás miatt szombat kora reggel majdnem ugyanebben az időben érkezik Budapestre. A visszainduló járat különlegessége, hogy szinte végig a felkelő nappal egy irányba repül Magyarország felé.

Ez lesz a Wizz Air első interkontinentális járata Budapestről, hiszen Baku már az ázsiai kontinensen fekszik. A röviddel ezelőtt bejelentett másik ázsiai desztináció, a dubaji Wizz Air járat pedig 2013 októberében indul. A Budapest Airport jelenlegi útvonalhálózatában eddig a Qatar Airways dohai járata volt az egyetlen menetrendszerü interkontinentális járat.

„Nagy öröm számunkra, hogy a bakui járattal tovább bővül a Budapest Airport útvonal választéka” – jelentette ki Patrick Bohl, a Budapest Airport légiközlekedési üzletfejlesztési vezetője. Hozzátette: „a Wizz Air ezzel folytatja a budapesti bázisának dinamikus fejlesztését, ennek révén tovább nő a légitársaság itt állomásozó gépeinek kihasználtsága és a repülőtér forgalma.”

A mostani bakui járatnyitást egy sor magas szintü magyar-azeri politikai egyeztetés előzte meg, így pl. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly júniusi bakui tárgyalásai Ilham Alijev azeri államfővel, illetve Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi- és külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkárának megbeszélései az azeri vezetőkkel. Azerbajdzsán a kaukázusi térség leggazdagabb állama, amely hatalmas olaj- és földgázkincsre alapozhatja gazdasági fejlődését. A 86 000 négyzetkilométer területü országnak mintegy 9,3 millió lakosa van.

Azerbajdzsán nemzeti légitársasága, az Azerbaijan Airlines 29 gépes flottával büszkélkedhet, amely szinte kizárólag korszerü nyugati típusokból áll (Airbus, Boeing, ATR). A bakui Hejdar Alijev Nemzetközi Repülőtérre menetrendszerinti járatokkal üzemel egyebek mellett az Austrian Airlines, a CSA cseh légitársaság, az orosz Aeroflot, az Iran Air, és a Qatar Airways.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
2025-03-14 14:37:45
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.
2025-03-12 15:37:17
A C-17 Globemaster III már csak óriási méretei miatt is a stratégiai légi szállítás egyik legfontosabb és legsokoldalúbb repülőgépe, mondják a Nehéz Légiszállító Ezred katonái. A légi jármű Kenyeri fölött a kivételes teherdobó képességét bizonyíthatta.
2025-03-11 10:58:01
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy fontos lépést tett a fedélzeti szolgáltatások minőségének javítása érdekében azzal, hogy készpénzmentes fizetést vezet be. A légitársaság járatain 2025. április 1-jétől kizárólag bankkártyával, illetve digitális fizetési megoldásokkal (Apple Pay, Samsung Pay, Android Pay és Google Pay) lehet kifizetni a fedélzeten vásárolt termékek árát.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 28., 22:43
Az ejtőernyősök napja minden évben az egyik leglátványosabb honvédségi ünnepség. Idén is minden meghívott a levegőt kémlelte Szolnokon, amikor több tucat katona ejtőernyős ugrással tisztelgett az egykori bátor hősök előtt.
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.