2025. 03. 29. szombat
Auguszta
: 403 Ft   : 374 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Egyre jobban teljesít a Budapest Airport!

JETfly  |  2014. 02. 03., 10:38

Még soha nem volt olyan jó a budapesti repülőtér megítélése az utasok körében, mint 2013-ban. A 2006 óta bevezetett, repülőtértől független, titkos kérdőíves felmérés alapján tavaly minden tekintetben javult a repülőtér és a szolgáltatások megítélése az utazóközönség véleménye szerint. A Budapest Airport több fontos kategóriában is Európa élvonalába, illetve magasan az európai átlag fölé jutott.

Minden idők legjobb értékelését kapta a Budapest Airport tavaly az utasoktól. Mind az üzleti utazók, mind pedig a turisták körében nőtt a budapesti repülőtér „tetszési indexe” 2013-ban. Az utasok véleménye alapján a kereskedelmi szolgáltatások terén különösen erős a budapesti repülőtér, míg egy sor másik szempont alapján, pl. a terminálok tisztasága, illetve nem utolsó sorban a biztonsági ellenőrzés hatékonysága és a repülőtéri személyzet felkészültsége, kedvessége jobb, mint az európai átlag.

A repülőtér üzemeltetője 2006-ban indította el az ún. Airport Service Quality (ASQ), vagyis repülőtéri utas elégedettségi felmérést. Ez egy anonim kérdőíves vizsgálat, amit azonos nemzetközi szabványok szerint egy független piackutató cég, jelenleg a GfK Hungária végez a repülőtér termináljain. A kutatásban Európa 73 repülőtere vesz részt, köztük a budapesti is. A felmérés során 36 szempont szerint értékelhetik az utasok a különböző repülőtéri szolgáltatásokat 1-től 5-ig terjedő skálán. A gondosan összeállított kérdések gyakorlatilag mindenre kiterjednek a terminálon elérhető kereskedelmi szolgáltatásoktól kezdve a biztonságon át a tájékoztatási rendszerekig.

Az elmúlt években a felmérés alapján jól látszott a repülőtér fejlődése. A kutatás kezdetekor erős közepes osztályzatokat kapott a Budapest Airport, ezek az átlagok az utóbbi években már nem csupán megközelítették, hanem több esetben meg is haladták a jó minősítést. Az igazi áttörést a 2. Terminál fejlesztése és a SkyCourt átadása jelentette. 2011 óta meredeken emelkedik a Budapest Airport utas elégedettségi indexe. A növekedés csak az üzleti utazók szegmensében tört meg kissé 2012-ben – érthető okokból, hiszen a Malév eltünésével éppen a számukra megfelelő légitársasági szolgáltatási színvonal és útvonalhálózat csökkent. Tavaly viszont ebben a csoportban is sikerült ismét javítani.

„Minden jel szerint beértek azok a fejlesztések és új szolgáltatások, amiken hosszú ideje dolgozunk valamennyien, a repülőtéri partnereinkkel együtt, annak érdekében, hogy az utasaink magas színvonalú kiszolgálást kapjanak Budapesten. Nagyon örülök annak, hogy ezeket a pozitív változásokat az utasok is észreveszik és értékelik is egyben. Természetesen nem pihenhetünk meg a babérjainkon, mindig van mit tovább fejleszteni. Továbbra is az a cél, hogy az eddig elért eredményeken - ahol lehet - javítsunk” – foglalta össze Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
2025-03-14 14:37:45
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.
2025-03-12 15:37:17
A C-17 Globemaster III már csak óriási méretei miatt is a stratégiai légi szállítás egyik legfontosabb és legsokoldalúbb repülőgépe, mondják a Nehéz Légiszállító Ezred katonái. A légi jármű Kenyeri fölött a kivételes teherdobó képességét bizonyíthatta.
2025-03-11 10:58:01
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy fontos lépést tett a fedélzeti szolgáltatások minőségének javítása érdekében azzal, hogy készpénzmentes fizetést vezet be. A légitársaság járatain 2025. április 1-jétől kizárólag bankkártyával, illetve digitális fizetési megoldásokkal (Apple Pay, Samsung Pay, Android Pay és Google Pay) lehet kifizetni a fedélzeten vásárolt termékek árát.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 28., 22:43
Az ejtőernyősök napja minden évben az egyik leglátványosabb honvédségi ünnepség. Idén is minden meghívott a levegőt kémlelte Szolnokon, amikor több tucat katona ejtőernyős ugrással tisztelgett az egykori bátor hősök előtt.
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.