Az Olasz Légierő története

A katonai repülés kezdetei Olaszországban és az I. Világháború

1911-ben, a törökök ellen vívott háború idején vásárolt az olasz hadsereg néhány kezdetleges Bleriot XI, Etrich Taube és Farman repülőgépet, katonai célokra. A később Nieuport gépekkel is kiegészülő repülő alakulat fő feladata a felderítés, valamint a tüzérségi megfigyelés és irányzás volt, de 1912-ben már bombatámadást is végrehajtottak. Ebben az évben hivatalos elnevezést is kapott az alakulat, Repülő Zászlóalj (Battagliore Aviatori) néven kerültek az Olasz Hadsereg hadrendjébe. A gépállomány és a személyzet rohamos bővülése miatt azonban hamar kinőtték a zászlóalj keretet, így megalapították a Hadirepülő Szolgálatot. Ezzel egy időben létrehozták a Gyarmati Repülő Szolgálatot (Servizio d’Aviazione Coloniale) is.Az Első Világháború előestéjén már 70 korszerű katonai géppel rendelkező Hadirepülő Szolgálatot átszervezik, megalakul a Hadirepülő Hadtest (Corpo Aeronautico Militare) mely a külföldről vásárolt géptípusok mellett hazai fejlesztésű Caproni és Macchi repülőgépekkel is rendelkezik.

Caproni Ca.4

A Központi Hatalmak elleni hadba lépést követően hatalmas ütemben duzzasztják fel a légierőt, mely az Isonzo és Piave menti csaták során méltó ellenfelévé vált az Osztrák-Magyar Monarchia repülőcsapatainak is. A fegyverkezés ütemét jól mutatja, hogy a háború utolsó évében már 1800 repülőgéppel rendelkezett az olasz Hadirepülő Hadtest.

Két világháború között - az olasz repülés aranykora

Olaszország vezetői az I. Világháborút követő béketárgyalásokon ugyan a győztesek asztalánál ültek, az antant két fő hatalma, Franciaország és Anglia azonban másodrendű szövetségesként kezelte őket. Az olasz érdekeket és követeléseket alig vették figyelembe, a gyarmatok újrafelosztásánál pedig csak értéktelen területeket kaptak. A sértődöttség és a megalázottság jó táptalajt nyújtott a politikai szélsőségek előretörésének, így az 1920-as évek elején megjelenő, Benito Mussolini vezette Fasiszta Párt könnyen magához ragadta a hatalmat. A Földközi-tenger medencéje feletti befolyás megszerzésére nyíltan törekvő Mussolini a légierő fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetett. Megalakult az önálló Olasz Légierő (Regia Aeronautica), valamint a Repülésügyi Minisztérium, melynek élére kinevezte a tehetséges és kalandvágyó Italo Balbo tábornokot. A kormányzat hatalmas megrendelésekkel támogatta az olasz repülőgépgyártó vállalatokat, valamint megfelelő propagandamunkával népszerűsítette a repülést, Balbo pedig megszervezte az egész országot behálózó repülőklubokat és  pilótaiskolákat.  Az olasz aviatikusok szinte minden repülőversenyen részt vettek, élükön a látványos akciók egész sorát végrehajtó Balbo tábornokkal. Az 1930-as évek elején megszervezett két nagy olasz óceánrepülő vállalkozás is Balbo nevéhez fűződik, melyek az első, kötelékben végrehajtott nagytávolságú teljesítményrepülésnek tekinthetőek. A Savoia-Marchetti repülőcsónakokkal elért technikai bravúr mellett a fasiszta Olaszország számára ezek a repülések szimbolikus jelentőséggel is bírtak, melyet kellőképpen ki is használtak.

Savoia-Marchetti S.55-ösök

Ebben az időben a Regia Aeronautica már hatalmas erőt képviselt. A közel 1200 katonai repülőgép 37 vadász-, 34 bombázó- és 37 felderítőszázadba volt szervezve melyet számos szállító és kiképző alakulat támogatott. A vadászszázadok főleg a kétfedelű FIAT Cr-20-as és Cr-30-asokkal repültek, a bombázók pedig Caproni Ca-73-asokat és Ca-101-eseket használtak. Az 1935-ös Etiópia elleni gyarmatosító háború és az 1936-ban kezdődő spanyol polgárháború azonban megmutatta, hogy a fa és vászonépítésű repülőgépek könnyebben sebezhetőek és hamarabb elhasználódnak, mint a modernebb fémépítésű gépek, ugyanakkor a kétfedelű gépek fordulékonysága révén elért sikerek tévútra vitték az olasz tervezőket. Bár értékes harci tapasztalatokkal gazdagodtak, a légierő felszerelése a modern, zárt pilótafülkés, egyfedelű, fémépítésű vadászgépekkel és a korszerű bombázókkal csak lassan haladt. Az olasz repülőipar ennek ellenére számos exportsikert ért el, gépeik a Skandináv-félszigettől Magyarországig több ország légierejét erősítették.

A Regia Aeronautica a II. Világháborúban

 A saját erejét túlértékelő és a németek gyors sikereitől megrészegülő Mussolini hadat üzent az összeomlás előtt álló Franciaországnak és az Anglia elleni harcba is bekapcsolódott egy kisebb repülőalakulattal. Balbo tábornok felismerte, hogy Olaszország még nincs kellőképpen felkészülve a háborúra és ellenezte a vezető hatalmakkal történő közvetlen konfrontációt. Mussolini azonban nem hallgatott a hadsereg körében rendkívül népszerű Balbo-ra, aki nem sokkal később egy rejtélyes repülőbalesetben meg is halt. Az olasz hadsereg Albánián keresztül inváziót indított Görögország ellen, valamint 1941-ben a németek oldalán részt vett a Jugoszlávia megszállására irányuló hadműveletekben is. Nemcsak ezekben a harcokban vállalt azonban részt a légierő, hanem szinte folyamatosan bombázta az angol haditengerészeti támaszpontot Málta szigetén, és Észak-Afrikában is összetűzésbe keveredett a britekkel. Természetesen a Szovjetunió megtámadásából sem akart kimaradni Mussolini, így a német, magyar és román hadosztályok mellett olasz alakulatok is részt vettek az invázióban, melyek támogatására egy kisebb repülőalakulatot is a keleti frontra vezényeltek. Ebben az időszakban az olasz légierő és a haditengerészeti repülőcsapatok állományában közel 3000 katonai repülőgép volt megtalálható.

S.M.81-es bombavetők és C.r.42-es vadászgépek

Ezek a kalandor vállalkozások azonban megmutatták a Regia Aeronautica gyenge pontjait, mely rövid idő alatt hatalmas veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni a légiharcok során. Bebizonyosodott, hogy a nagy számban rendszeresített, csillagmotoros FIAT Cr-42-es vadászgépek és Macchi C.200-asok, valamint a bombázóerők főerejét alkotó, hárommotoros Savoia-Marchetti S.M.-79 és S.M.-81 bombázók lassabbak és sérülékenyebbek a brit és amerikai gépeknél. A korszerűbb FIAT G-50-es és G-55-ös valamint Macchi C.202 és C.205 vadászokból a megkésett gyártás miatt csak kevés került a harcoló alakulatokhoz, így a veszteségek pótlására a németektől voltak kénytelenek repülőgépeket, illetve Daimler-Benz motorokat vásárolni. Az Észak-Afrikai fronton elszenvedett vereségek, majd a szövetségesek szicíliai partraszállása megpecsételte a megalázó vereségek egész sorát elszenvedő olasz hadsereg és légierő sorsát. Mussolini megbuktatása, majd a németek által történő kiszabadítása után két részre szakadt az ország, melynek északi részében tovább harcoltak a megmaradt olasz alakulatok a szövetségesek ellen, a hadsereg többi része azonban átállt az angolszász hatalmak oldalára. Az önálló Regia Aeronautica megszűnt létezni és az olasz repülőgépgyártás is idegen hatalmak érdekeit volt kénytelen szolgálni.

FIAT G.55

1945-ben, a háború befejezésekor (a néhány, amerikai gépekkel felszerelt, amerikai irányítás alatt álló repülőszázadon kívül) gyakorlatilag nem létezett olasz légierő. A repülőgépgyárak romokban hevertek, a hajdan olasz alakulatoknak helyt adó támaszpontokon pedig a szövetségesek repülőszázadai állomásoztak. Szinte mindent elölről kellett kezdeni…   

A légierő újjáépítése és belépés a jet-korszakba

A háború befejezését követően megkezdődött a légierő újjáépítése. Elsősorban az angol és az amerikai hadsereg által átadott repülőgépek képezték az új légi haderő alapjait. Rendszeresítésre kerültek a Supermarine Spitfire, Bell P-39 Airacobra és Republic P-47 Thunderbolt vadászgépek, a Martin Baltimore bombázók és a Douglas C-47 szállítógépek. Az 1947-es békeszerződés maximum 350 katonai repülőgép egyidejű rendszerben tartását engedélyezte Olaszország számára, a NATO 1949-es megalakulása után azonban ez a korlátozás is megszűnt, melyet követően az USA további 80 Lockheed P-38 Lightning vadász és 100 Beech C-45 szállítógép átadásával erősíti az újdonsült szövetségesét.1950-ben megérkeznek az első, sugárhajtású De Havilland Vampire FB5 vadászbombázók, majd pedig nagy számú F-84F Thunderstreak és RF-84F Thunderflash vadász és felderítőgépet is rendszerbe állítanak az olaszok. A különféle licencek átadása után a FIAT és az Aermacchi repülőgépgyárak bekapcsolódnak a sugárhajtású gépek összeszerelésébe, majd pedig gyártásába is. Az 1950-es évek közepén, a korszerű Canadair F-86 Sabre vadászgépek rendszeresítésével párhuzamosan North American T-6G Texan és Lockheed T-33 gyakorlógépeket is vásárolnak a kiképzés minél hatékonyabbá tétele érdekében és megkezdődik a különféle katonai helikopterek alkalmazása is.

Lockheed T-33-asok

Az 1960-as évek elejére a német Luftwaffe-hez hasonlóan az Olasz Légierő is újra hatalmas erőt képviselt, melyhez a megváltozott geopolitikai helyzetnek megfelelően a legtöbb segítséget az USA biztosította. Így kerülhetett sor a Lockheed F-104 Starfighter rendszeresítésére is, mely a Nyugat-Európai NATO országok standard elfogóvadász típusának számított az 60-as 70-es években. A külföldről beszerzett harci- és gyakorlógépek mellett azonban egyre több saját fejlesztésű repülőeszköz is gyarapította az Olasz Légierő állományát, mely azt mutatja, hogy igyekeztek a hazai repülőipar feltámasztására és modernizálására. A nagy számban alkalmazott FIAT G91-esek mellett az Aermacchi cég világszínvonalú gyakorló- és kiképzőgépei külön elismerést érdemelnek. Az L-29 Delfin kortársának tekinthető MB.326 révén az olasz repülőipar például számos exportsikert is elkönyvelhetett, a váltótípus MB.339 pedig napjainkban is az egyik legkorszerűbbnek számít a könnyű harci és gyakorló gépek kategóriáján belül.

Aermacchi MB.339

Modernizáció és nemzetközi szerepvállalás

Az 1970-es években jelentős modernizációs folyamat indul el a légierőben, amely a repülőipar és a háttér ágazatok révén a nemzetgazdaság számára is élénkítően hatott. A német – angol – olasz koprodukcióban készülő PANAVIA Tornado vadász-bombázók és a brazil – olasz közös fejlesztésű szubszonikus AMX könnyű felderítő és csatagépek rendszerbe állítása minőségi ugrást jelentett az elődtípusokhoz képest. Az elavuló F-104 Starfighterek számára egy komplex modernizációs programot dolgoztak ki az olaszok, mely érintette a fegyverrendszert is, így az öreg vadászok az ezredfordulóig hadrendben maradhattak. Az 1980-as évek közepén újabb nagy volumenű európai projektbe kapcsolódott bele az olasz repülőipar. Bár az Eurofighter fejlesztése és gyártása jelentősen elhúzódott, napjainkban megkezdődhet a rendkívül korszerű, többfeladatú gépek rendszerbe állítása. Átmeneti megoldásként a 90-es években azonban szükség volt vadászgépek bérlésére, így kerültek az Olasz Légierő állományába Tornado F3 és F-16 ADF légvédelmi elfogóvadászok.  A NATO-tagságból eredő kötelezettségeiket komolyan vevő olaszok Tornado IDS csapásmérőikkel részt vettek az 1991-es Öböl-háborúban is, valamint a boszniai békefenntartó hadműveletekben. Az olaszországi légibázisokat aktívan használják a NATO repülőszázadai is a különböző nemzetközi akciókban, Avianoban pedig folyamatosan állomásoznak amerikai vadászgépek.