Argentína a napokban erősítette meg, hogy Spanyolországtól 16 darab korábban kivont Mirage F1-est vásárolnak. Az üzlet értéke közel 170 millió euró. A Merco Press információi szerint, az argentin törvényhozás alsóháza már jóváhagyta a beszerzést. A Mirage F1-esek az Argentin Légierő Mirage 3-as és 5-ös vadászgépeit váltják majd le.
Az ügyben az ország védelmi minisztere, Agustin Rossi úgy nyilatkozott, hogy a vásárlásról a spanyol féllel már 2013 augusztusának elején megkezdődtek a tárgyalások. Mint ismeretes, a Spanyol Légierő 38 év szolgálat után, 2013. június 23-án, a spanyolországi Albacete-ben, egy nyílt nap keretében búcsúztatta a Dassault Mirage F-1M típusú repülőgépeit.
Spanyolország a repülőgépből összesen 91 példányt állított hadrendbe, melyből a 1990-es évek közepén 51 együléses, valamint 4 darab kétüléses változatot építettek át F-1M verzióra. A modernizáció során a repülőgépek többek között HOTAS rendszert, HUD-ot, valamint modernizált fedélzeti lokátort is kaptak.
Az Argentin Légierő napjainkban közel 25 darab Mirage 3-ast és 5-öst üzemeltet, melyek nagy része már nem repülhet alkatrészhiány miatt. A rövidesen érkező Mirage F1-esek vélhetően az argentin Tandil légibázisra kerülnek. A spanyol fél vállalta a pilóták és müszakiak kiképzését, valamint pótalkatrészeket és szimulátorokat is szállítanak.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.