A nigériai légierő állománya 15 darab F-7/FT-7NI típusú, a kínai Chengdu cég által gyártott repülőgéppel „gazdagodott”. A repülőgépeket az afrikai ország 2008-ban rendelte meg Kínától mintegy 251,4 millió dollár értékben. Az első kínai vadászrepülőgépek 2009 decemberében érkeztek meg Nigériába.
A két ország között létrejött szerződés értelmében Nigéria 12 darab F-7NI típusú vadászrepülőgépet, valamint három darab FT-7NI típusú, kétüléses kiképző-harci repülőgépet kapott. A repülőgépeken kívül a Chengdu átadott a nigériai légierő számára a földi kiszolgáló személyzet kiképzéséhez szükséges eszközöket, valamint tartalék alkatrészeket is. Az új repülőgépek a kiöregedett, többségükben repülésképtelen szovjet MiG-21 típusú vadászrepülőgépeket hivatottak leváltani.
Az utóbbi időben, Nigériában az új-zélandi gyártmányú, Alpha típusú kiképző repülőgépeket alkalmazták, mint harci repülőgépek. Nigéria légiereje az 1980-as évek óta nem kapott új, harci repülőgépeket. Az utóbbi néhány évben azonban megkezdődött az ország légierejének megújítása, amelynek keretében beszereztek két darab ATR-42VP típusú parti őrjárati repülőgépet, valamint AW-109 típusú, többcélú helikoptereket.
A közelmúltban vásárolt F-7 típusú vadászrepülőgép, a kínai J-7 típus exportváltozata, amely azonban nem más, mint a szovjet MiG-21F típus másolata. A típus nagyszámú gyártása az 1960-as évektől 2008-ig tartott Kínában. Napjainkban a Chengdu cég már csak kis számban gyártja a típust.
Az elmúlt 50 év alatt több mint 2000 darabot gyártottak a típusból, amelyek közül mintegy 500 darab Albánia, Banglades, Egyiptom, Zimbabwe, Irak, Irán, Észak-Korea, Pakisztán, Szudán, Tanzánia, Sri Lanka és Mianmar légierejében állt szolgálatba.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.