Az Egyesült Arab Emirátusok védelmi minisztériuma a napokban határozottan elállt az európai Eurofighter Typhoon vásárlásától – írja a Jane’s. Információik szerint, a tárgyalások az emirátusok és a brit BAE Systems vállalat között, eddig ismeretlen körülmények miatt, megszakadtak. Mint ismeretes, a felek már 2011 óta próbáltak dűlőre jutni.
Az Egyesült Arab Emirátusok 2011 novemberében írta ki a 60 új vadászrepülőgép beszerzésére irányuló tenderét, melyen az említett európai Eurofighter Typhoon, a francia Rafale, valamint az amerikai F-16 Fighting Falcon és az F/A-18E/F Super Hornet versenyez. Az emirátusoki Mirage 2000-9-esek, melyek leváltására érkezne az új típus, információk szerint 2015-ig tarthatóak hadrendben. Konkrét szerződés aláírására vélhetően 2015-2016-ban kerülhet sor, az első új típus leszállítása 2017-ben kezdődhet meg. A nyertesnek továbbá 90 pilóta kiképzését is vállalnia kell.
Mint arról, már lapunkon korábban is beszámoltunk, 2013 februárjában az emirátusok arról számolt be, hogy rövidesen kiválasztják a Mirage 2000-9-esek váltótípusát, mely vagy a Rafale, vagy a Eurofighter Typhoon lesz. A Rafale nyerési esélyei azért is érdekesek, ugyanis még 2011 novemberében az Arab-félsziget délkeleti részén fekvő ország azt nyilatkozta, hogy a francia Dassault Aviation ajánlata nem „versenyképes”. Később a döntést azzal magyarázták, hogy a megbeszéléseket a repülőgép magas ára miatt, valamint a franciák versenyképtelen ajánlatai miatt függesztették fel. Napjainkban az ország légiereje 64 darab Mirage 2000-9-est tart hadrendben.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.