Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, 2013-ban a svéd Saab újabb exportsikert könyvelhetett el a JAS-39 Gripen kapcsán, ugyanis december 13-án hivatalosan is bejelentették, hogy a régóta húzódó brazil FX-2 vadászgép tenderen a svéd gyártó Gripen NG-je győzött. A megállapodás értelmében a Saab 36 példányt szállítana a Brazil Légierő részére, az egyeztetések jelenleg is zajlanak a két fél között, a szerződés aláírására hónapokon belül sor kerülhet. A programért felelős brazil COPAC (Comissão Coordenadora do Programa Aeronave de Combate) most nyilvánosságra hozott pár grafikát, melyen felfedték, hogy milyen újdonság kerülhet a brazil Gripenbe!
A fellelhető információ még igen kevés, de a DefesaNet beszámolója szerint a brazil részre készülő Gripen NG-k pilótafülkéjében lesz majd egy nagyobb kijelző (WAD - Wide Area Display), mely a nyilvánosságra hozott grafika szerint a HUD és a fő üzemmód panel alatt kap majd helyet, pontos mérete még nem ismert. A Farnborough-ban bemutatott Gripen E kabinjával összehasonlítva (benne a megszokott három müszerfali kijelző, a baloldali FDD, a botkormány előtti HSD, illetve a jobboldali MSD) látható a különbség a brazilok által vázolt cockpithez képest. A nagyméretü kijelző (melyhez hasonlót az F-35-ösben találhatunk) speciálisan csak a brazil Gripen NG-ben lesz megtalálható, azonban a Saab nemtetszését fejezte ki a brazil kérés kapcsán, indokolták mindezt az új kijelző fejlesztési és gyártási kérdéseivel, illetve az integráció kockázatával. Az új kijelzővel kapcsolatos kérdéses pontok még szintén egyeztetésre szorulnak.
Megvalósul a brazilok által igényelt Gripen NG kabin?
Egy másik grafika a brazil elképzelésről (itt nem látható a HUD és a fő üzemmód panel)
A Saab által Farnborough-ban bemutatott Gripen E kabin
A Saab újdonsága a francia Dassault Rafale-t, illetve a sokáig fő esélyesként emlegetett F/A-18E/F Super Hornetet utasította maga mögé a tenderen. Az új gépekkel a kiöregedő Mirage-okat és F-5-ösöket váltanák le. Olyan híreket is lehetett hallani, hogy a Gripen NG érkezéséig áthidaló megoldásként 10 JAS-39C/D-t lízingelne a Brazil Légierő Svédországtól, erről bővebb információt vélhetően a NG szerződés aláírását követően közölnek majd.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.