Feszültségeket szül a következő generációs harci repülőgép fejlesztése Franciaország és Németország között. A Future Combat Air System (FCAS) névre hallgató programban három nemzet (francia, német, spanyol) vesz részt, és a tervek szerint a francia Dassault felel a hagyományos, pilóta által irányított repülőgép fejlesztéséért, míg a németek oldaláról az Airbus Defence & Space kapja a pilóta nélküli hordozó repülőgép fejlesztését.
A franciák be is jelentették, hogy egy Rafale-ból létrehozott demonstrátor példányon képzelik el az új technológiák tesztelését, ami azonban a német IG Metall szakszervezet ellenérzését váltotta ki. Elmondásuk szerint kirekesztenék őket ezáltal a projekt fontos részeiből, ami hosszútávon a technológiai tudásbázisuk elapadását jelentené.
A Panavia Tornado és a Eurofighter Typhoon programok során a német ipar nagy tudást szerzett a repülésirányítási rendszerek fejlesztésében, amit szeretnének az FCAS programban is kamatoztatni. Bár tudják, hogy ez egy nemzetközi projekt, de igazságos munkamegosztást követelnek maguk számára. A szakszervezet javaslata alapján a németeknek is szükséges lenne egy technológiai demonstrátor létrehozása, ami jelen esetben a Eurofighteren alapulhatna.
Hangoztatták azt az aggályukat is, hogy korábban (a Tornado és Eurofighter projektek kapcsán) is megtörtént, hogy a francia fél a projekt kezdetekor még részt vett a programban, aztán a későbbi fázisokból már kiszállt, és csak a saját fejlesztéseire koncentrált.
Mivel az Egyesült Királyság, Svédország és Olaszország egy külön programon, a Tempest projekten dolgozik közösen, a franciák külön útra térése az FCAS program végét eredményezné, Németország pedig gyakorlatilag üres kézzel maradna.
Forrás: https://www.flightglobal.com/
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.