Korábban már többször is felmerült a beszerzés lehetősége, de most már hivatalos.
A horvát védelmi minisztérium 2016. február 25-én jelentette be, hogy 16 darab, az amerikai haderőben feleslegessé váló OH-58D Kiowa Warrior típusú felderítő és könnyű támadó helikopterrel modernizálja légierejét. Az egyszázadnyi forgószárnyas és a három szimulátor értéke eléri a 41 millió dollárt, ennek egy részét az amerikai kormány biztosítja támogatásként, a fennmaradó részt pedig Horvátország fedezi majd a 2016-20-as védelmi költségvetésből.
A horvát kormány eredetileg a feleslegessé váló Sikorsky UH-60 Black Hawk flottából tervezte a beszerzést az amerikai US Excess Defense Article (EDA) program keretein belül, melynek lényege a szövetségesek haditechnikai eszközökkel való ellátása: a programban részt vevő országoknak csak az eszközök szállításáért, a szükséges felújítási munkálatokért, illetve a hadrendbe állítást követően a támogatásért kell fizetniük, így lényegesen olcsóbban juthatnak a kiszemelt eszközökhöz. A horvát védelmi minisztérium, az amerikai haderő és a Sikorsky korábban már tárgyalt ezzel kapcsolatban: az UH-60-asokért cserébe akkor Horvátország Mi-8/17 típusú helikoptereit adományozta volna Ukrajnának, de ebből az elképzelésből végül nem lett semmi.
A horvát kormány végül az UH-60-asok helyett az OH-58D-k beszerzése mellett döntött, szintén az EDA program keretein belül. A Horvát Légierőben már üzemel a Bell 206B típus, ennek bázisán fejlesztették ki az OH-58D típust, így ez utóbbi beszerzése logikus lépés, hisz a kiképzés és a szükséges infrastruktúra már biztosított lesz az érkező helikopterek számára.
Forrás: Jane's
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.