Lesz-e Gripen fészek Zeltwegben?

Helyzet van a sógoroknál. Méghozzá nehezen megoldható helyzet. A finoman szólva sem ütőképes Österreichische Luftstreitkräfte, azaz az osztrák légierő már nem sokáig tudja halogatni a vadászbombázó képesség megújítását. A katonai és politikai vezetés őszinte sajnálatára egy olyan „tökéletes vihar” érkezett Zeltweg repülőtere és persze a védelmi minisztérium fölé, amelyből nehéz lesz kimenekülni anélkül, hogy súlyos eurómilliárdokat kelljen elkölteni az eddig bűnös módon elhanyagolt légierőre.

Újratöltve?

Talán kevesen emlékeznek már rá, de nem ez a Saab első próbálkozása szomszédunkban. Amikor a 2000-es évek legelején már nem lehetett tovább halasztani a balkáni háborúk idején leszerepelt Saab J 35Ö Drakenek leváltását, az ország értelemszerűen fordult a svéd gyártóhoz az utódtípus ügyében. A Saab pedig érthető módon lelkesen igyekezett új exportpiacot találni az addig Svédországon kívül éppen Magyarországon kiválasztott JAS 39 Gripen könnyű vadászbombázónak - mint ismeretes, hazánk kormánya 2001 szeptember tizedikén a szakmai várakozásokkal ellentétben a svéd gyártó ajánlatát fogadta el a MiG-29B Fulcrum-ok váltótípusaként.

A bécsi ajánlatkérő dokumentumra kidolgozott válaszban a Saab akár 30 darab új Gripen vadászgép leszállítására is készen állt 2002 elején. Előkerült a már akkor is nélkülözhetetlen ütőkártya, a hosszú távú ipari együttműködési és ellentételezési program, mely az osztrák ipar számára nyújtott volna izgalmas lehetőségeket.

A 2002-es ajánlatban két forgatókönyv is szerepelt. Az első megoldás szerint 24 új együléses és hat kétüléses Gripen gyártására került volna sor. Az átképzés meggyorsítására 12, a svéd légierő állományába tartozó, onnan lízingelt Gripen érkezett volna elsőként, melyeket fokozatosan a beérkező, frissen Ausztriának épített vadászgépekkel cseréltek volna ki. A második, alternatív megoldás 24, szintén újonnan megépített együléses és négy kétüléses deltaszárnyút jelentett volna, gyors leszállítással. Ezzel a megoldással elkerülhető lett volna az átmeneti lízingidőszak.

A Saab nem véletlenül volt optimista az ajánlat átadásánál: a Svédországhoz hasonlóan - bár erősen eltérő okokból - semleges Ausztria akkor már négy évtizede számított a különböző svéd típusok hűséges üzemeltetőjének. Az első beszerzés a hordószerű alakjukról könnyen felismerhető J 29F „Tunnan”, azaz hordó volt. A licenc alapján Svenska Flygmotor RM2B néven Svédországban gyártott de Havilland Ghost DGT3 utánégős gázturbinával épített vadászgépek a korábbi, négy darab 20 mm-es Bofors/m/47 gépágyúja helyett a 30 mm-es Hispano HSS 825-ösökkel felszerelve érkeztek 1961 júliusától. Az első 15 használt, de nagyjavított, a svéd légierő állományából kivont J 29F alkotta az 1. vadászbombázó század (1. JaBoStaffel) állományát, sárga egyéni jelzéssel (A-tól O-ig). A gépek eredetileg a Linz melletti Hörsching repülőtérre kerültek volna, de az infrastruktúra hiányosságai miatt ideiglenesen öt Tunnan a bécsi Schwechat nemzetközi repülőtéren, míg tíz Klagenfurtban lelt menedékre. A végleges állapot csak 1962. május 28-án állt be: a század minden gépe ekkor lelt otthonra Hörschingben.

A második „csomag” 15 J 29F-e a vörös jelzéseket használó 2. vadászbombázó századhoz került Graz-Thalerhof repülőterére 1964 januárja és júniusa között. A gépekből tízet kifejezetten felderítő feladatra (Auf­klärungsversion) alakítottak át. Ennek során a bal oldali fegyvertérbe a két 30 mm-es gépágyú helyére három 70 mm-es fókusztávolságú Vinten fényképezőgépet építettek be. Érdemes megjegyezni, hogy a szigorúan semleges, így fegyverkezését a nemzetközi szerződéseknek megfelelően erősen korlátozó Ausztria se bombákat, se rakétákat nem rendszeresített a „hordócskákhoz”, így azok egyetlen fegyverzete a gépágyú volt. A típust 10 évnyi szolgálat és 13 205 repült óra után 1972-ben nyugdíjazták.

Őket követték a szintén Svédországból érkező, vállszárnyas Sk 105Ö kétüléses gépek. 1970-től összesen 40 példányt állítottak hadrendbe. Az eredetileg elsősorban kiképzési és csak kiegészítésképp könnyű támadó feladatokra használható, az Sk 60B-k továbbfejlesztésével és a 12,68 kN-os tolóerejű, erősebb General Electric J85-17B sugárhajtóművekkel felszerelt típus sebessége, emelkedőképessége és csekély, a szárny alatti pilonokra rögzíthető fegyvezete miatt csak erős korlátok között volt képes ellátni még a békeidős légtérellenőrzési feladatokat is. Igaz, az ország számára sokkal komolyabb védelmet jelentett, hogy semleges státuszát és földrajzi helyzetét kihasználva - mindenkivel üzletelt, legyen szó kormányokról vagy terrorszervezetekről. Nem véletlenül nevezték Bécset ekkoriban a világ egyik kémfővárosának…

Az első, valamennyire komolyan vehető vadászgépek a J 35Ö Drakenek voltak. A 35D exportváltozata az utánégővel ellátott Svenska Flygmotor RM6C hajtóművel már képes volt a hangsebességnél gyorsabban repülni, fedélzeti radarral is rendelkezett. Igaz, a már említett, a második világháborút követő megkötések miatt csak két 30 mm-es akan M/55 (a brit ADEN licencváltozata) gépágyúval rendelkezett. A 2. vadászrepülő ezred (Fliegerregiment 2) két százada összesen 24 Drakent állított hadrendbe, melyek csak a Szovjetunió felbomlása és a jugoszláviai háború kitörése után, 1993 januárjától kapták meg szárnyaik alá az AIM-9P5 Sidewinder infravörös önirányítású légiharc-rakétákat. A modernizált és átfegyverzett J 35Ö Draken MK2-esek egészen 2005-ig, az Eurofighter Typhoon Tranche 1-esek hatalomátvételéig hadrendben maradtak.

Rohamtempóban

Visszatérve a Gripenekre: az első, hadrafogható, légiutántöltési lehetőséggel és adatkommunikációs rendszerrel is felszerelt Gripen-századot már 2005-re ígérte a Saab ajánlata elfogadása esetén. A csomag teljes logisztikai támogatást, kiképzést és egy Ausztriába telepítendő repülésszimulátort is tartalmazott. A kormány azonban másképp döntött: komoly meglepetést és nem mellesleg politikai viharokat aratva 2003 július elsején 2 milliárd euróért 18 új Tranche 2-es, többfeladatú Eurofighter Typhoont rendelt meg. A költségek miatt ez 2007 júniusára már 15, használt Tranche 1-es, azaz korlátozott képességű légvédelmi feladatokra alkalmas gépre olvadt - mindezt úgy, hogy botrányosan drága, 114 millió eurós darabárat sikerült produkálni. Korrupciós vádak, 100 milliós kenőpénz-hírek, bírósági eljárások után a 2007 júliusától beérkező gépek Ausztria nyakán maradtak. Igaz, a típus zeltwegi életét folyamatosan hátráltatta a repült órák korlátozása miatti pilótahiány, a nem megfelelő és minimális mennyiségű fegyverzet. 2014-ben a légierő jelentősen csökkentett költségvetése és a megfelelően képzett hajózók hiánya miatt a 27 mm-es beépített Mauser gépágyú mellett csupán két IRIS-T kis hatótávolságú infravörös légiharc-rakétával felszerelt Typhoonok csak reggel nyolc és délután négy között voltak készültségben, mely igencsak sajátos megoldásnak mondható.

A folyamatos és jogos kritikák, illetve a kéthajtóműves típus üzemeltetésének óriási, repült óránként 60 ezer dollárosra becsült költségei miatt már sok-sok esztendeje napirenden volt az öreg és elavult Tranche 1-es Typhoonok cseréje. 2015-ben újabb rohamra indultak a svédek: nem kívánták véglegesen feladni régi piacukat. Ulf Nilsson, a Saab repüléstechnikai részlegének vezetője április 27-i nyilatkozatában ugyan elismerte, hogy bár jelenleg nincs aktív verseny Ausztriában, de a cég erősen számít a következő években az osztrák légierő 15 kéthajtóművesének lecserélésére induló projektre. Ezt annak ellenére elkerülhetetlennek látta, hogy a flotta gépeit egy, 2013 októberére befejeződött fejlesztési program során a Tranche 1-sorozat maximumára, a Service Release Proposal 4.3 szintre hozta fel a Cassidian. A gépeket Zeltwegben építették át, a megfelelő hardverelemek és szoftvercserék segítségével. A Typhoon-ok új rádiókat, GPS-t és barát-ellenség azonosító eszközöket (IFF) is kaptak.

„Bármilyen osztrák üzleti lehetőségre három-öt év múlva látunk esélyt, de az ütemezéstől függően akár egy Gripen C/D, akár egy E/F értékesítésére is nyitottak vagyunk”, tette hozzá Ulf Nilsson. Mint megjegyezte, az E/F gyártósoron legkorábban 2022-ban tudnak helyet szorítani a svéd és brazil megrendelések között az esetleges osztrák gépeknek. Természetesen ehhez is egy gyors bécsi döntés lett volna szükséges, hiszen a gyártási kapacitás ütemezése és a beszállítói lánc „befoglalása” évekre előre tervezett.

Bár ekkor nem lett semmi a remélt üzletből, de 2020-ban ismét bejelentkezett a Saab: véleményük szerint a tökéletes repülőgépet kínálják az osztrák fegyveres erők számára. Ekkor már persze az új, megnövelt méretű és képességű, új generációs JAS 39E/F Gripen volt az étlapon. A cég szerint ez volt az a legjobb ár-teljesítményű ajánlat, mely megfelel az osztrák légierő minden követelményének. A reklámkampány fő pillérei természetesen a költséghatékony üzemeltetés (mely a Typhoonok miatt erre különösen kihegyezett helyi füleknek édesen csengett), a valódi többfeladatú képesség és persze a külső szükségrepülőtereken történű, gyors újratöltés és -fegyverzés lehetősége.

Az ajánlat ugyan a védelmi minisztériumnál is értő fülekre talált, de a COVID-19 vírusjárvánnyal foglalkozó politikai vezetés nem sietett. Klaudia Tanner, a 2020 januárjában a tárca élére kerülő miniszter 2021 januárjában még csak egy olyan munkacsoportról tudott beszámolni, mely a légierő beszerzéseivel foglalkozott - és ennek csak egyik eleme volt a Typhoonok leváltásának kérdése. Emellett ugyanakkora súlyt képviselt a Saab 105Ö pótlása, illetve az egyre nehezebben repülőképes állapotban tartható C-130K Herculesek helyére beszerzendő típus. A miniszter ekkor még azt hangsúlyozta, hogy az Eurofighterekkel megoldható az ország légterének védelme és őrzése. Az ismerten magas üzemeltetési költségek miatt gyakorlatilag bárkinek eladták volna már a 15 gépet, aki hajlandó lett volna megvenni - de az öreg és egyfeladatú típusra egyetlen komoly vevő sem jelentkezett. Igaz, 2020 júliusában az indonéz védelmi miniszter, Prabowo Subianto levélben jelezte, hogy megvásárolnák a gépeket, de a folyamatosan folyó fizetési problémákkal küzdő ország ajánlatát semmilyen konkrét lépés nem követte.

Megoldáskeresők

A helyzet akkori súlyosságát jelzi az is, hogy a miniszter interjúiban komolyan felvetette az osztrák légtér őrzési feladatának átadását egy másik, semleges ország számára. Ez kizárásos alapon csak Svájcot jelenthette volna, de a térképre pillantva azonnal érthető, hogy miért is volt ez egy meredek ötlet, még egy politikus szájából is.

2023 október hetedikén azonban óriási - legalábbis pénzügyi - változás történt: előkerült 16 milliárd euró, melyből akár 5. generációs vadászbombázó repülőgépek megvásárlása is lehetővé vált. A megkötés: 2027-ig el kell indulnia a konkrét beszerzésnek. Ebből elméletileg akár a már sokat emlegetett, másik semleges országhoz, a szomszédos Svájchoz hasonlóan az F-35A Lightning II-es megvásárlására is futná, ideértve a szükséges logisztikai és infrastrukturális kiadásokat, fejlesztéseket is.

2023 februárjában ennek megfelelően, az ugrásszerűen megnőtt költségvetési források tudatában már egy komplex fejlesztési projekt lebeg a minisztérium illetékeseinek szeme előtt. Ennek köszönhetően változhat a Saab 105Ö kivonását követően erőltetett „egy flotta koncepció” is, így talán a magyar szálakkal is gazdagon rendelkező L-39NG is szóba jöhet, mint a pilóták képzésére alkalmas, modern és olcsón üzemeltethető sugárhajtású kiképzőgép. Kérdés, szempont lesz-e a komolyabb fegyverzet és bekavarhat-e az olasz Leonardo M-346, melynek 346FA változata kifejezetten a könnyű támadóképességre optimalizált. Az ötödik generációs követelmény azonban egyben azt jelentené, hogy a JAS 39E Gripen NG végleg kiesik az osztrák megrendelésért folytatott versenyből.

Addig is frissítik a már hadrendben álló Typhoonokat. Az 1,6 milliárd eurós költségű átépítés fővállalkozója vélhetően az Airbus lesz, amely ellen már évek óta hadakozik a különböző bíróságokon a védelmi minisztérium. Nem lesz könnyű a tervezett projektet sikerrel végig vinni, hiszen az Ukrajna elleni orosz háború miatt egész Európában megemelkedtek a védelmiiparban lévő árak, meghosszabbodtak a rendelési és szállítási idők. A kontinens nyugati fele ismét fegyverkezik és a későn ébredő Ausztria számára ez bizony nem jó hír. A hírek szerint a gépek többek között új elektronikai önvédelmi rendszereket, Rafael Litening 5 célfelderítő és-követő elektrooptikai konténereket, AIM-120C-8 AMRAAM közepes hatótávolságú, aktív lokátorvezérlésű légiharc-rakétákat is kapnak - az ehhez szükséges szoftverfejlesztésekkel együtt. A cél az, hogy az osztrák példányok is elérjék a Tranche 2-es sorozat képességeit. Több forrás is úgy értesült, hogy a flottát a kiképzések könnyítésére kibővítenék három, a Luftwaffétól érkező, kétüléses Eurofighterrel is, de erről egyelőre hivatalos döntés nem született. A fejlesztéseknek köszönhetően a légierő úgy számol, hogy egészen 2035-ig maradnak hadrendben a mostani vadászbombázók. Így nem kell kapkodni az utódtípus kiválasztásával - és talán addigra az is kiderül, lesz-e életképes és ami még fontosabb, belátható időn belül legyártatható, európai ötödik/hatodik generációs vadászbombázó. Ebben egyébként a Saab is érintett, amely nemrég, 2023 novemberében jelentette be, hogy kiszáll a Tempest-projektből. A svéd kormány még 2020. december 21-én írta alá a Future Combat Aircraft System (FCAS) programban való részvételéről szóló dokumentumot - az Egyesült Királyság és Olaszország mellett így harmadik tagja lett a Team Tempestnek. Igaz, már 2022 augusztusában a Saab vezérigazgatója, Michael Johansson úgy nyilatkozott, hogy „altatják” saját részvételüket a programban. Mint jelezte, véleményük szerint nem sikerült beváltani azokat az ígéreteket, melyekkel 2020-ban sikerült a Saabot is a csapatba csábítani. Igaz, a cégvezető ekkor még arról beszélt, hogy „meglátják”, mire és merre mennek a többiek, illetve Japán belépése és együttműködése miként érinti majd magát az FCAS-t. Nos, sokat nem gondolkodott a Saab felsővezetése, hiszen 2023 vége óta kiváltak a Tempest-projektből. Kérdés azonban, hogy Svédország rendelkezik-e megfelelő erőforrásokkal ahhoz, hogy egyedül kifejlesszen és sorozatgyártásra érett állapotra hozzon egy hatodik generációs vadászbombázó repülőgépet? A tapasztalatok szerint ez még több ország összefogásával, anyagi és szellemi erőforrásainak koncentrálásával sem egyszerű feladat…

Típustestvérek

Az osztrák honvédelmi miniszter 2023. szeptember 20-án legalább egy kérdésben megnyugtathatta a közepes szállító repülőgép cseréjéről érdeklődő szakembereket. Megtalálták a már meglehetősen „túlkoros” egyetlen, még (néha) repülőképes C-130K Herculesük utódját. A verseny szokás szerint itt is a továbbfejlesztett C-130J Super Hercules és a brazil KC-390 Millennium között dőlt el, ezúttal az Embraer sugárhajtású kéthajtóművese javára. Így elképzelhető, hogy a négygépes osztrák flotta és a típus magyar használói között együttműködés is alakulhat ki a jövőben?

És végül egy utolsó megjegyzés: a bécsi politika vadászbombázó-ügyben mutatott eddigi, érdekes működését figyelembe véve nem lenne azért igazán meglepő, ha végül mégiscsak győzne a Saab több évtizedes kitartása és felkerülne az osztrák felségjelzés mondjuk két századnyi JAS 39E/F Gripen NG-re valamikor 2030 körül…

A cikk nyomtatott változata az Aranysas magazin 2024. májusi számában jelent meg.

Forrás: https://www.aranysas.hu/