2024. 12. 19. csütörtök
Viola
: 410 Ft   : 391 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Levegőben az első brit Poseidon

Levegőben az első brit Poseidon
JETfly  |  2019. 07. 17., 15:06
Levegőben az első brit Poseidon

2019. július 12-én teljesítette szűzfelszállását az első, brit részre készülő Boeing P-8A Poseidon többfeladatú tengerészeti járőrgép, melyből összesen kienc példányt rendelt a Brit Királyi Légierő.

Az első levegőbe emelkedő példány a ZP801-es jelzésű volt, a repülőgép a Boeing rentoni üzemének területéről emelkedett a levegőbe, első repülése 90 percig tartott, a gépet a Boeing személyzete irányította. A Poseidon ezt követően kapja majd meg a szükséges katonai rendszereket, berendezéseket (Tukwila-ban), októberben pedig átrepülik a Jacksonville-i haditengerészeti támaszpontra, ahol a pilóták és a műszakiak első csoportja kapja az átképzést a típusra, innen fog majd Nagy-Britanniába érkezni.

A brit Poseidon flotta leendő állomáshelye a skóciai Lossiemouth légibázis, ahova az előzetes ütemterv szerint 2020 második negyedévében érkezik meg az első példány, a típust a 120. század üzemelteti majd. A Brit Királyi Légierő kötelékében hadrendbe álló Poseidon az MRA 1 típusjelzést kapja, az első példány neve "Pride of Moray" lesz. A brit kormány még 2015-ben jelentette be, hogy vásárol a P-8A-ból, hivatalosan 2016-ban írták alá a szerződést Farnboroughban. .

A korábbi bejelentés szerint a beszerzés összértéke 3,8 milliárd dollár 2027-ig bezárólag, ez magába foglal többek között eddig meg nem nevezett fegyvereket, szonárbójákat is. Bejelentették ugyanakkor azt is, hogy a brit Poseidonok ugyanazokat az Mk54-es torpedókat, illetve Harpoon hajók elleni rakétákat alkalmazzák majd, mint az Amerikai Haditengerészet példányai. A kezdeti bevethetőségi szint elérését 2020 negyedik negyedévére tervezik, a teljes bevethetőséget pedig 2024-re, a 9 gépes flotta várhatóan 2021 végére lesz teljes.

A brit Poseidonokat tengeralattjárók elleni hadviselésre és a kutató-mentő feladatok hatékonyabbá tétele miatt vásárolták, továbbá a két új brit repülőgép-hordozó oltalmazására is bevetik majd. A tengerészeti járőrgép alapja a Boeing 737-800 (szárnyai a 737-900-as típusé), a Poseidon építésében a CFM International, a GE Aviation, a Northrop Grumman, a Raytheon és a Spirit Aerosystems cégek vesznek részt a Boeing vezetésével.

A P-8A Poseidonból már hat nemzetközi eladást tudhat magáénak a Boeing: a britek mellett (9 példány), India (8+4), Ausztrália (8+4), Norvégia (5), Új-Zéland (4) és Dél-Korea (6) is rendelt a típusból. Az Amerikai Haditengerészet eddig 111 példányt rendelt, de a jövőbeli igények alapján ez a szám még növekedhet.

Forrás: https://www.janes.com

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-11 16:45:48
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy a World Finance szaklap “Carbon Awards 2024” programjában karbonintenzitásának csökkentéséért és a fenntarthatóbb üzemelésért bevezetett gyakorlatok elismeréseként elnyerte a “Legjobb légitársaság a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért” elismerést.
2024-12-04 10:25:57
A VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport hisz abban, hogy a tehetség mindenkiben megvan, de akkor csillan meg igazán, ha megtalálja a helyét. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk azt a munkakört, amiben valóban szárnyalhatunk, először magunkat kell jobban megismernünk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.
2024. 12. 11., 23:31
A MEDEVAC (Medical Evacuation) egy egészségügyi kiürítési/evakuálási eljárás, amely során a sérült vagy beteg személyeket sürgősségi orvosi ellátásra szállítanak - gyakran helikopterrel.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.