2016. január 21-én lezuhant az Amerikai Légierő egyik F-16 vadászbombázó repülőgépe Arizonában.
A Luke légibázison állomásozó 56. Vadászrepülő Ezred állományába tartozó harci gép helyi idő szerint 8 óra 45 perckor zuhant le az arizonai Bagdad bányaváros közelében, a bázistól mintegy 100 mérföldre, észak-nyugatra.
A katasztrófa helyszínére mind a Yavapai megyei seriff hivatal, mind pedig a légierő felderítő repülőgépet küldött, azonban a szerencsétlenül járt gép pilótáját nem találták meg. A katasztrófa okai egyelőre nem tisztázottak.
Tajpejből származó információk szerint a lezuhant gépet a Tajvani Légierő repülőgép-vezetője irányította, aki kiképzésen vett részt az Egyesült Államokban. Kao Ting-cheng 2007-ben diplomázott a Tajvani Légierő Akadémián, és az idei évben kapott lehetőséget az amerikai továbbképzésre. A pilóta légiharc manőverek begyakorlását hajtotta végre, amikor a katasztrófa bekövetkezett.
A Tajvani Légierő vezetése közölte, hogy segít a szerencsétlenül ját pilóta családtagjainak eljutni az Egyesült Államokba, valamint szakértőket küld a katasztrófa körülményei tisztázásának segítésére.
Forrás: f-16.net
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.