Az F-35-ös típus jelenlegi szállítási ütemterve meghaladja a USAF által toborzásra kerülő műszaki szakember gárda méretét a 2020-as pénzügyi évig.
Addig a légierő szerződéses szakembereket alkalmaz, hogy elősegítsék az új századok felállítását. Korábban a légierő jelezte, hogy az emberállomány szűkössége problémát okozhat az új típus üzembe állításában, azonban egy közelmúltbeli kongresszusi jelentés alapján sikerült pótolni a hiányt, részben a Nemzeti Gárda F-16-os egységeinek átfegyverezésével, részben az aktív és a tartalékos erők bővítésével.
A jelentés nem említi, hogy a folytatásban továbbra is szükség lenne az A-10-es karbantartó állományának „elszívására”, amely programot korábban Christopher Bogdan altábornagy vezetése alatt a JSF programiroda erőteljesen igyekezett érvényesíteni.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a USAF elállt az A-10-esek nyugdíjazásától, miután a légierő parancsnoka kijelentette, hogy 2021-ig biztosan üzemben marad a típus. Más magas beosztású vezetők nyilatkozata alapján is valószínűsíthető a további használat, a gépek új szárnyakkal a 2030-as évekig aktívak maradhatnak. Ezek finanszírozására a közelmúltban megkezdték 103 millió dollár elkülönítését, de a Pentagon egyelőre még nem férhet hozzá ehhez a forráshoz.
Forrás: FlightGlobal
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.