Philmszakadás - Búcsúzni csak szépen szabad

Az eredetileg nagy hatótávolságú elfogó vadásznak szánt típus számos egyéb feladatkörben is sikeressé vált. A görög légierő 39 év szolgálat után idén májusban állította le Európa utolsó RF-4E felderítőgépeit, amely alkalomból látványos kivonási ünnepséget rendeztek láriszai bázisukon.

A phelderítő Phantom

A McDonnell repülőgépgyár már az első vázlatok elkészítése során számolt a később Phantomként híressé vált Model98-as gépük felderítő változatával. Igaz, az 1953-ban felvázolt Model98B egyszemélyes csapásmérő még elég messze volt attól a Model98S kétszemélyes elfogóvadász-prototípustól, amely 1958. május 27-én emelkedett először a levegőbe, és amelyet alig három évvel később már az első szériagép is követett. Sebességi, magassági és emelkedési világcsúcsok jellemezték ezeket az éveket, valamint egy olyan döntés, amire korábban még nem volt példa: a légierő is rendszeresítette a haditengerészet vadászgépét (ekkor még F-110A típusjelzéssel). Az USAF ezzel a lendülettel meg is rendelte a felderítő verzió kifejlesztését is a szubszonikus RB-66-os és az RF-84F sürgős leváltására. Az elődökhöz viszonyítva a Phantom hatalmas ugrást jelentett sebesség, hatótávolság, navigációs pontosság, de leginkább a beépített szenzorok tekintetében. Az első kísérleteket még 1961-ben egy haditengerészettől kölcsönvett előszériás vadász F4H-1-essel hajtották végre, amelyre felderítőkonténert függesztettek, majd következett a komolyabban átalakított felderítő változat. Ezt eredetileg RF-110A-nak jelöltek volna, de az 1962-es típusjelzés-egységesítés után már RF-4C elnevezéssel készült el. Ugyanakkor a tengerészgyalogosoknak is szükségük volt egy kukkoló verzióra, nekik a hordozófedélzeti F-4B-ből készítették el az RF-4B-t. A haditengerészetnek nem kellett a felderítő Phantom, volt náluk elég RA-5C Vigilante és RF-8G Crusa­der. Az altípust nagyjából ugyanúgy alakították ki. A vadászgépek nagy teljesítményű radarját eltávolították, és a módosított orr-rész csúcsába egy kisebb teljesítményű radar (AN/APQ-99) került, térképezésre. E mögött három kameraállást alakítottak ki. Az elsőben vagy egy előre-lefelé néző fényképezőgépet, vagy egy függőleges tengelyűt helyezhettek el (KS-72 vagy KS-87 típusút), 76 vagy 152 mm-es fókusztávolságú lencsével. A második állás szolgált a kis magasságú felvételek készítésére, ahol szintén többféle elrendezésben szerelhettek be fényképezőgépeket. Ide általában egy panorámakamera került (KA-56, 76 mm-es lencsével); de beszerelhettek három KS-87-est is rövidebb objektívekkel, amelyek közül egy függőlegesen lefelé, egy-egy pedig jobbra-balra oldalra-lefelé nézett vagy pedig egyetlen oldalra néző fényképezőgépet komolyabb teleobjektívvel (305 vagy 457 mm), de akár egy függőleges tengelyű eszközt is, egészen hosszú (914 vagy akár 1676 mm-es) optikával. A harmadik, közvetlenül a pilótafülke előtt elhelyezett rekesz elsősorban a nagy magasságból dolgozó panoráma- vagy térképező kamerák számára készült. A kis magasságú panorámakamera képes volt repülés közben a film előhívására, visszatekerésére és a kazetta kidobására. Hogy valóban gyorsan a harctéri parancsnok kezébe kerülhessen a felderítés eredménye, az ejtőernyővel ereszkedő kazettára egy rádiójeladót is szereltek, hogy könnyen megtalálják. A kameráknál az orr kontúrja alul kezdetben némileg szögletes volt, amit a későbbi gyártású gépeken egy áramvonalasabb kialakítással cseréltek le. A gépet felszerelték infravörös felderítő rendszerrel, oldalra tekintő térképező radarral (amely akár valós időben is átjátszhatta a radarképet a földi állomásnak), illetve néhányat az ellenséges légvédelmi radarokat bemérő rendszerrel. A pilótafülkében a műszerfal tetején megjelent egy képernyő, amelyen megjeleníthető a gép előtti és alatti táj képe, valamint egy másik eszközön az oldalra tekintő kamerák által lefedett területet is láthatta a pilóta. A függőleges vezérsík tövébe villanótöltet-kivetőket helyeztek el az éjszakai fényképezéshez, míg a belépőélének burkolatába a nagyobb hatótávolságú rövidhullámú rádió antennáját szerelték. A gépek nem voltak alkalmasak fegyverzet szállítására - kivéve egyetlen darab atombombát a törzs alatti középső tartón, biztos, ami biztos alapon.

Az első RF-4C felszállására 1964. május 18-án került sor, ebből a változatból összesen 503 példányt gyártottak, míg a tengerészgyalogosok egy évvel később debütáló RF-4B-jéből 46-ot. Mindkét üzemeltetőnél végigszolgálták a vietnami háborút, és bár a bőrnyakúak már 1990-ben leállították a típust, a légierős (és akkor már nemzeti gárdás) gépek közül néhány még bevetésre került a Sivatagi Viharban, az amerikai Phantomok hattyúdalában. Az RF-4C-ből hivatalosan csak hat példányt exportáltak Spanyolországnak és 18-at Dél-Koreának, de Izrael 1970-ben kölcsönkapott két gépet kilenc hónapra, néhány példányt pedig a CIA és Irán közösen használt a Szovjetunió felett - 1973-ban Genagyij Jeliszejev százados MiG-21-esével nekirepüléssel semmisített meg egy RF-4C-t saját terület felett. Míg a szovjet pilóta életét vesztette, addig a vegyes iráni-amerikai személyzet katapultált és fogságba esett.

A Phantom korai vadászváltozatai csak mérsékelt exportsikereket értek el (összesen 127 F-4C-t és D-t adtak át Spanyolországnak, Dél-Koreának és Iránnak), az igazi áttörést a gépágyúval is felszerelt F-4E hozta meg a nemzetközi piacon. Magától értetődő volt, hogy a külföldi vásárlók igényeinek kielégítésére ebből is kialakítsanak egy felderítő verziót. Nagy vonalakban az RF-4C orrát szerelték fel egy F-4E-re, bár persze azért voltak egyéb változtatások is, például az első szériák nem kapták meg a vadászverzió külső orrsegédszárnyait, amelyek nagyobb manőverezőképességet biztosítottak. A német megrendelésre készült felderítő prototípus 1970-ben repült először, majd 1971-ben állt hadrendbe a típus az AKG 51-esnél és az AKG 52-esnél Bremgartenben, illetve Leckben. Nyolc évvel később a gépeket alkalmassá tették földi célok elleni csapásmérésre is, félve a Varsói Szerződés csapatainak tömeges támadásától. A 88 német példány mellett 16 került Iránba, valamint eladtak nyolc-nyolc új építésű példányt Török-, illetve Görögországnak is. Japán, amely licenc alapján gyártotta a vadászváltozatot, 14 darab amerikai készítésű RF-4EJ-t vett (majd otthon átalakítottak még 17 vadászgépet felderítőnek), és Izrael is kapott hat RF-4E-t. Ez utóbbi országba került még három F-4E(S) is - erről a különleges verzióról az ARANYSAS 2017. márciusi számában írtunk részletesen.

Hellén harcosok

Görögország kapcsolata a Phantommal 1972-ben kezdődött, amikor is 36 F-4E vadászbombázót rendeltek a Peace Icarus I program keretében. Ezeket a következő évtől szállították le az andravidai bázison települt 117. ezrednek. 1976-ban további 18 F-4E-t és egyben nyolc RF-4E-t is vásároltak. A felderítőgépek közül két példányt a kormányközi Katonai Segítségnyújtási Program keretében ingyen kaptak meg, míg a maradék hatot közvetlenül a McDonnell Douglastól vették. A második rendelés gépei a közép-görögországi Láriszába kerültek, a vadászok a 337. századnál váltották le a radar nélküli, csak nappal használható F-5A-kat, míg az RF-4E-k a 348. harcászati felderítőszázadhoz kerültek.

Az egység elődjét, a 348. harcászati felderítő repülőrajt 1953-ban hozták létre az Athén melletti Elefszina repülőterén, egy évvel a NATO-csatlakozás után, négy évvel a polgárháború befejezését követően, amikor északról a szocialista tábor, keletről pedig az ősellenség Törökország fenyegette az államot. Mivel a rendelkezésre álló Curtiss SB2C Helldiver zuhanóbombázók és Merlin-motoros Spitfire-ek alkalmatlanok voltak a felderítésre, ezért a NATO-segítség keretében éppen beérkező Republic F-84G Thunderjet vadászbombázók közül kilenc példányt átalakítottak, a bal szárnyvégtartály elejébe szereltek be egy-egy kisebb kamerát. A korabeli viszonyokra jellemző, hogy az első próbarepülést 1953. szeptember 9-én hajtották végre, majd négy berepülést követően, tizenöt nappal később már a Szófia melletti dobroszlavci légi támaszpontot fényképezték végig az F-84G (R) típusjelű géppel. Bulgária mellett rendszeresen megfordultak Jugoszlávia, Románia és Albánia légterében is. Már a következő évben átköltöztek a fővárostól 350 km-re északra található Láriszába, hogy közelebb legyenek a Varsói Szerződés tagországaihoz, majd 1955-ben megkapták az első „igazi” felderítőgépeiket, a Lockheed RT-33A-kat. Noha alapvetően ezek is csak átalakított gyakorlógépek voltak, a Thunderjetnél szerényebb teljesítménnyel, de az orr-részükben már komoly fényképezőgépek is helyet kaptak. Mivel ebből 22 példányhoz jutottak, így a rajt hivatalosan is századdá bővítették, a megalakult 348. harcászati felderítő repülőszázad felvette a Szemek (Matia) nevet. Egy évvel később már olyan gépek érkeztek, amelyekre igazán nem lehetett panaszuk: a Republic RF-84F Thunderflash a NATO szabvány felderítőgépe volt akkoriban. A nyilazott szárnyú típusból végül összesen 41 példányt állítottak hadrendbe. A hatvanas években a bevetések fókusza a szocialista tábor fölöttiekről áttevődött a törökök utáni kíváncsiskodásra - volt, amikor a brit Lightningok próbálták megakadályozni a 348-asokat, hogy Ciprus fölött fényképezzenek, de ugyanúgy nem jártak sikerrel, mint általában a török elfogó vadászok, akiket leggyakrabban az extrém mélyrepüléssel cseleztek ki. A század életében a következő nagy ugrásra 1978. november 3-ig kellett várni, ekkor szállt le az első RF-4E Láriszában. A pilóták átképzését a Phantomra otthon meg tudták oldani, de a hátsó ülésen helyet foglaló operátorok közül, akik a kamerákat kezelik, négyet ki kellett küldeni Amerikába, hogy megtanulják a felderítő rendszerek kezelését. Az új típus érkezése után a század egyik rajában az RF-4E-k repültek, a másikban megtartották az RF-84F Thunderflasheket. A Phantom 1980-ra érte el a teljes hadrafoghatóságot, és alapjaiban változtatta meg a felderítők életét. Éjjel-nappal használható géphez jutottak, amely az oldalra tekintő, 168 cm-es fókusztávolságú KS-127A kamerájával részlegesen alkalmassá vált a straté­giai információszerzésre - a hatalmas fényképezőgéppel jó időben, nagy magasságról közel 100 km mélyre be tudtak fényképezni Törökország területére. Míg a régi típus mindig egyedül ment bevetésre, a Phantomok párban jártak, hogy a váratlanul felmerülő akadályok ellenére biztosan elkészíthessék a megfelelő felvételeket, és vadásztámadás esetén segíthessék egymást. A legjobb védelem mindenesetre a kis magasság-nagy sebesség kombinációja, amikor rövid fókusztávolságú panorámakamerákat kell alkalmazni. Mindig a feladattól függően határozták meg a bevetési magasságot (mélyrepüléstől nagy magasságig), az alkalmazott kamerák és lencsék típusát, beállításait, illetve a repülési irányt (az árnyékok figyelembevételével).

1991-ben viszont nem húzhatták tovább a matuzsálemi RF-84-esek, a típust 35 évnyi szolgálat után selejtezni kellett. A felderítőállomány így nagymértékben lecsökkent - a nyolc Phantomból eddigre már három megsemmisült balesetekben. Ekkor azonban hirtelen segítség érkezett Németországból, ahol a Tornado ECR-ek hadrendbe állításával és a hidegháború végével feleslegessé váltak a saját RF-4E-k. A vaskeresztes gépek közül 27 darabot átadtak Görögországnak, melyekből 20-at hadrendbe is állítottak, a maradékot pedig alkatrészbázisnak lekonzerválták (miközben az ősellenség Törökország is kapott az exnémet példányokból). Az újonnan beérkező, de régebben legyártott gépek sok tekintetben gyengébbek voltak a már rendelkezésre állóknál. Nem volt rajtuk besugárzásjelző, és hiányzott róluk az orrsegédszárny, így 25 fokos állásszög helyett csak 19,2-ig lehetett húzni, ami azért komoly különbség. A többi felderítő Phantomhoz hasonlóan kezdetben ezek is alkalmatlanok voltak a Sidewinder hordozására - a görögök saját maguk integrálták az AIM-9L-t. Az új évezredben megpróbálták lecserélni a hagyományos, filmre dolgozó kamerákat a KS-127EO digitális fényképezőgépre, de nem sikerült megfelelően integrálni a hatvanas éveket idéző sárkánnyal, így végig az eredeti optikai felszereléssel repültek a gépek. Egy másik integráció viszont sikerrel járt, így 2003-tól a külső függesztésű ASTAC konténerrel elektronikai felderítésre is használhatóvá váltak a Phantomok. A F-4E vadászaiktól eltérően a gépeket nem modernizálták, ennek a legfeltűnőbb jele a hajtóművek kilométerekről látható füstcsíkja, a levegőben erről lehetett a legkönnyebben megkülönböztetni egy andravidai vadászbombázót egy láriszai felderítőtől.

A film vége

Míg a vadászbombázó Phantomok alapos korszerűsítésen estek át Görögországban, és még hosszú éveken át számolnak velük, addig a felderítő társaikhoz érdemben nem nyúltak. A típus pótlására még 2007-ben megrendelték az F-16-osokra a Goodrich DB-110 felderítőkonténer két példányát - eredetileg többet szerettek volna, de a rendelkezésre álló információk szerint gazdasági okokból nem került több beszerzésre. A várakozásokkal ellentétben a 110 hüvelykes (279 cm) fókusztávolságú, éjjel-nappal egyaránt alkalmazható digitális kamerával felszerelt gondolákat valószínűleg nem a Phantomokkal szomszédos láriszai F-16-os század, a 337. kapta meg, hanem az andravidai 335-ösök. Miközben ők tanulták a felderítő bevetések végrehajtását, az öreg RF-4-esek felett végleg elszálltak az évek, többségük kirepülte az idejét - az eredetileg beszerzett gépek is 39 évesek, de az exnémet masinák már legalább 46 esztendősek. Pályafutásuk során hetet össze is törtek - a balesetekben sajnos négy hajózó is odaveszett. Idénre már csak három példány maradt repülőképes. Így megszületett a döntés: a típust 2017. május 5-én kivonják, a 64 éves alakulatot pedig feloszlatják. Az eseménynek megadták a módját a helyiek, azt nyilvánossá tették, az előző napra pedig a típus szerelmeseinek egy spotternapot is szerveztek. Az ezen részt vevő fotósoknak még külön felvarrót is készítettek, de magának a kivonási rendezvénynek is megvolt a saját emblémája, amelyen a század négy típusa látható egy fényképezőgép blendéje előtt, és szerepel az egész esemény jelmondata is: A film vége. Ezt a jelvényt nemcsak felvarrónak hímeztették ki, de felkerült az egyik díszfestésű Phantom hasára is. A megmaradt három RF-4E közül az a példány, amelyik még az eredeti görög rendeléssel érkezett, megtartotta a jellegzetes „délkelet-ázsiai” mintázatú kamuflázsát. A másik két gép, amelynek szögletesebb kameraburkolata elárulta, hogy a német szállítással érkeztek, látványos díszfestést kapott. Az egyik függőleges vezérsíkjára a század nevének megfe­lelően nagy mé­retű szemeket festettek, a törzsgerincre pedig filmszalagban a repült típusok sziluettjei kerültek fel. Míg ez alapvetően megtartotta a luftwaffés kamuflázsát, addig az utolsó példányt teljes egészében feketére fújták. Erre Spook (Szellem), a phantomosok jellegzetes kabalafigurája került fel, a repült típusok sziluettjei (a repült órákat is megjelenítve), a kivonási embléma, valamint A film vége felirat. Egyébként 1994-ben már pont ugyanez a gép volt a német RF-4-es kivonás különleges festésű masinája.

A másnapi ünnepi állománygyűlésre az egyik előtéren került sor, ahova kivontattak egy F-16-ost és egy régen leállított RF-84-est is. Érdekes módon az eseményen az elöljárók viszonylag keveset beszéltek, az idő legnagyobb részében egy pópa énekelt, és vezetett valamilyen egyházi jellegű szertartást - legalábbis a görög nyelv ismerete nélkül erre következtettünk. Mindenesetre az elesettek tiszteletére elrendelt egyperces néma csend egyértelmű volt - és szívbe markoló a tökéletes némaság a bázison. A ceremónia kezdetét követően a tömeg felé kifordulva felszállt a megmaradt három RF-4E, utána egy-egy Mirage-zsal és F-16-ossal közösen egyszer áthúztak az állománygyűlés fölött, majd megjelent még egyszer immáron kísérő nélkül a három Phantom, és egy oszoljt követően leszálltak. Az utolsó európai RF-4-es a legvégső leszállása után begurult a szónoki emelvény mögött kiállított két gép közé, majd egy-egy T-6-os és F-16-os műrepülését követően véget ért a hivatalos rendezvény. Ezután lebontották a kordonokat, és mi, nem hivatalos résztvevők is megtekinthettük a hangárban elhelyezett fotókiállítást, a kiszerelt felderítőrendszereket és egyéb relikviákat, valamint a három gépet is. Miközben a figyelem középpontjában természetesen a fekete RF-4-es állt, amely előtt ismét Spook pózolt, megdöbbentő volt észrevenni, hogy a mellette álló F-16-oson éles AMRAAM és IRIS-T rakéták voltak, mindenféle kordon nélkül. Hiába, a török légierővel napi szinten harcoló görögöknél másként mennek a dolgok. Például egy RF-4-es kivonásáról is nagyszerűen meg tudnak emlékezni, ellentétben egyes légierőkkel, ahol csendben sunnyogva állítják le a számukra egyébként sokkal fontosabb MiG-29-eseket…

Kárpáti Endre

Forrás: Aranysas