Itt találod az összes cikket a „Görög Légierő” témában!
2024. március 20-án, szerdán, kiképzési repülés végrehajtása közben az Égei-tengerbe zuhant a Görög Légierő egyik F-16-os vadászbombázója.
A Görög Légierőnél is bemutatkozott az Embraer KC-390 többfeladatú katonai szállító repülőgép. A típusra vonatkozó, újabb exportsiker előtt állhat a brazil repülőgépgyártó?
2022 decemberében kaptak szárnyra azok a hírek, mely szerint a Görög Légierő használt C-130J Hercules közepes, katonai szállító repülőgépeket kíván beszerezni a kiöregedő C-130B és C-130H változatok helyére.
A görög sajtó szerint Görögország közel áll ahhoz, hogy harci repülőgépeket vásároljon az Egyesült Arab Emírségektől: Athén a továbbfejlesztett Mirage 2000-9-eseket szeretné megvásárolni.
2022. január 19. fontos dátumként vonul be a Görög Légierő történelemkönyvébe, hiszen ezen a napon érkezett meg az első hat Dassault Rafale vadászbombázó a Tanagra légibázisra.
Jól halad a görög Rafale beszerzési program, hiszen néhány hónappal a szerződés aláírását követően már át is adták az első példányt Görögország számára.
2021. január 17-én hajtotta végre első repülését a Görög Légierő F-16V szintre modernizált vadászbombázója a Hellenic Aerospace Industry (HAI) üzemének is helyet adó Tanagra légibázison.
Számos forrás szerint Görögország és Izrael közösen egy új nemzetközi repülőiskolát hozhat létre a görögországi Kalamata légibázison, ahol jelenleg a Görög Légierő pilótáit képezik a T-6A Texan II és T-2E Buckeye típusokon.
2020. december 17-én a görög kormány illetékes intézménye hivatalosan is jóváhagyta 18 darab Dassault Rafale beszerzését a Görög Légierő számára.
Kiriákosz Micotákisz, görög miniszterelnök ambíciózus fegyverkezési programot jelentett be a 2020. szeptember 12-én kezdődött Thesszaloniki Nemzetközi Vásáron. Ennek részeként 18 db Rafale érkezhet a Görög Légierőhöz.
Az USA Védelmi Minisztériuma közleményben adott hírt arról, hogy a Lockheed Martin a Görög Légierő 84 darab F-16 C/D vadászgépét fogja modernizálni F-16V változatra.
Az Egyesült Államok kormánya a napokban jóváhagyta Görögország azon kérését, miszerint az FMS program keretin belül F-16V verzióra modernizálná 123 darab Falconját. Az üzlet összértéke elérheti a 2,4 milliárd dollárt is.
Az F-4 Phantom vitathatatlanul a sugárhajtóműves vadászgépek egyik legsikeresebbje, amely több mint fél évszázaddal rendszeresítése után is még mindig hadrendben áll több légierőben.
39 év szolgálat után befejeződött az RF-4E aktív szolgálata a Görög Légierőben. A Phantomokat üzemeltető 348. Taktikai Felderítő Század története 1953-ig nyúlik vissza, ekkor alakítottak át néhány F-84G-t felderítő feladatokra.
Kigyulladt a Görög Légierő egyik F-16-os harci repülőgépe Krétán, nem sokkal a felszállás végrehajtása előtt. Az eset 2016. november 2-án történt helyi idő szerint 15 óra 30 perckor, a 155. vadászrepülő század gépével az Akrotiri légibázison.
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.