2020. november elején négy cseh Gripen települt át Svédországba, hogy a Cseh Légierő hajózói légi utántöltési kiképzésen vegyenek részt. Három hajózó újonnan szerzett jogosultságot a feladat végrehajtására, a többiek pedig már a meglévő képesítésüket hosszabbították meg.
A Caslav-ban állomásozó 211. Harcászati Repülőszázad hajózói a Ronneby-ben található F17 légibázisról szálltak fel, majd egy svéd C-130 Herculesből vételeztek üzemanyagot. Mindezt sok esetben tenger fölött, így a feladatokat a hajózók speciális neoprén ruházatban hajtották végre, amely tenger feletti katapultálás esetén védi a hajózót a gyors kihűléstől.
A légiutántöltési képesség elengedhetetlen feltétele a NATO műveletekben való részvételnek, így a Cseh Légierő részéről is nagy hangsúlyt kapott. Az elmúlt években Európában csak elszórtan volt lehetőség hasonló gyakorlatok végrehajtására, azonban a tervek szerint jövő évben megkezdődhet a Multinational Multi-Role Tanker Transport Fleet programban résztvevő nemzetek számára – köztük Csehország számára is – a tömeges kiképzés és az A330 MRTT típussal történő utántöltésre való képesítés megszerzése. A tervek szerint a csehek legalább 30 repült órát kapnak a program keretéből.
A légi utántöltési képesség gyakori téma a hazai Gripen flotta kapcsán is: ezzel kapcsolatos friss hír, hogy Magyarország két példányt vásárolt a légi utántöltésre is alkalmas brazil Embraer KC-390-es teherszállító repülőgépből.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.