Érdekes tervvel állt elő a Portugál Légierő: olyan helyi céggel szerződne, amely a Leonardo cég M-346 Master kiképzőgépével gondoskodna a légierő leendő pilótáinak kiképzéséről.
Az eddigi kiképzőgépük, a Dassault Alpha Jet-je már tavaly nyugdíjba vonult és – átmeneti jelleggel – a leendő pilótákat alapképzésre az Egyesült Államokba küldik. Január közepén a Portugál Légierő parancsnoka, Manuel Teixeira Rolo tábornok a parlamenti meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy „az amerikai képzés nem életképes és nem jelent hosszú távú megoldást.” Helyette olyan helyi vállalkozást keresnek, ahol költséghatékonyan, repült óránként fizetnének a kiképzésért – a parancsnok szerint erre kiválóan megfelelne a lisszaboni HiFly cég.
Keresik a lehetőséget arra is, hogy több országot bevonjanak ebbe az üzleti modellbe, mint például Belgiumot, Hollandiát és Norvégiát. Ezek az országok is F-16-ost üzemeltetnek pillanatnyilag és mindannyian F-35-öst fognak vásárolni (vagy már rendelkeznek is vele).
Rolo tábornok szerint az M-346 kiválóan megfelel alap kiképző géptípusnak, de hozzátette, hogy a vadászgép-piacon van még több alternatíva.
A Magyar Honvédség is hasonló gondokkal szembesül napjainkban – jelentős fejlesztések előtt áll (helikopter- és szállítógép beszerzések) és ehhez a személyi állományt valahogy biztosítani kellene. Civil cég(ek) bevonása még nem merült fel eddig, de kitudja? Még erre is sor kerülhet egyszer…
Forrás: http://www.armstrade.org
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.