Bulgária 6 hajtóművet újíttat fel a MiG-29-eseihez.
„Január végére tető alá hozzuk a MiG-29-eseinkhez szükséges 6 darab hajtómű és a kapcsolódó alkatrészek javításáról szóló szerződést” – nyilatkozta Nikolaj Nencsev védelmi miniszter a plovdivi Graf Ignatievo Légibázison.
A magas rangú vendég megtekintette a 33-as oldalszámú MiG-29-es bemutató repülését, melyet már a lengyel fél által biztosított hajtómű emelt a magasba. A lengyel és bolgár felek között tavaly november 27-én köttetett meg a hat hajtómű felújításáról egy kormányközi egyezmény – a hajtóművek beérkezéséig a lengyel fél két extra hajtóművet bocsájtott a bolgárok rendelkezésére. „Meggyőződésem, hogy a Bolgár Légierő képes lesz teljesíteni a tőle elvárt feladatokat” – nyilatkozta a védelmi miniszter.
A miniszterelnök, Bojko Boriszov hozzátette, hogy a kormány a tranzakció anyagi fedezetét már elkülönítette a költségvetésből, sőt, a kormány terveiben szerepel az „Avionams” repülőgépjavító üzem visszavásárlása is.
A miniszterelnök arról is tájékozatta az érdeklődőket, hogy márciusban befejeződik a Bezmer Légibázis felújítása, valamint felhatalmazta a védelmi minisztert új repülőgép vásárlásáról szóló tárgyalások megkezdésére. A miniszterelnök és a védelmi miniszter kifejezte köszönetét a Bolgár Légierő minden tagjának, hogy az eddigi nehéz időkben helytálltak.
A lengyel nagykövet, Krzysztof Kraevski kiemelte, hogy a mostani esemény nagyban hozzájárul a két ország közötti együttműködés elmélyüléséhez. A záróesemény részeként a MiG-29-es bemutató repülését megtekintette Roumen Nikolov tengernagy, vezérkari főnök, helyettese, Constant Popov altábornagy és a légierő parancsnoka, Rumen Radev vezérőrnagy. A bemutatót a Graf Ignatievo Légibázis parancsnokhelyettese, Dimitar Petrov ezredes repülte.
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.