Itt találod az összes cikket a „MiG-29” témában!
Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.
Kétnapos látogatásra érkezett Aleksandar Vučić szerb államfő Párizsba, ahol az Emmanuel Macron francia elnökkel való tárgyalássorozat részeként a Rafale-ok lehetséges beszerzéséről is egyeztettek.
Azerbajdzsán már évek óta folytat tárgyalásokat Pakisztánnal a JF-17-esek beszerzése kapcsán: a legfrissebb hírek szerint megszületett a megállapodás, ami már továbbfejlesztett radarrendszerrel és a legmodernebb fegyverzettel felszerelt harci repülőgépekről szól.
A bolgár honatyák további nyolc darab F-16C/D Block 70 vadászbombázó beszerzését szavazták meg a közelmúltban. Az újabb tranzakció közel 1,3 milliárd dollárjába kerül az adófizetőknek.
2022. június 25-én több ezer látogató volt jelen, hogy a 110 éves Bolgár Légierőt ünnepelje a Plovdiv melletti, Graf Ignatievo légibázis nyílt napján. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni fotókat!
2010. december 7-e szomorú dátum azok számára, akik elhivatottan, szakmai hozzáértésük maximumát nyújtva üzemeltették a Magyar Légierő elmúlt éveinek meghatározó típusát, továbbá azon rajongók számára, kiknek a MiG-29 volt az igazi vadászrepülő. 11 éve így írtunk a típus nyugdíjazásáról.
A kiöregedő bolgár MiG-29-esek nagyjavításáról már korábban döntést hoztak, ám a jelen helyzet szerint úgy tűnik, hogy nem lesz zökkenőmentes a flotta korszerűsítése.
2021. június 9-én, ünnepélyes keretek között mutatták be azt a négy MiG-29-es vadászgépet Szerbia Batajnica légibázisán, melyeket Fehéroroszország adományozott déli szomszédunknak.
Lengyel barátaink sok mindenhez kiválóan értenek, ám a légi hadviselés ezek közül is kimagaslik. Második világháborús elődeik nyomdokain járva katonáik méltó utódoknak bizonyulnak.
Öt évvel ezelőtt az Egyesült Államok Légi Nemzeti Gárdájának kaliforniai egysége nagyobb tétel sisakot és maszkot adományozott segélyként az Ukrán Légierő számára. Az akcióról részletesen beszámolt az ukrán védelmi minisztérium is, a hivatalos átadásra 2015. december 18-án került sor a boriszpoli légibázison.
A napokban már több felületen volt olvasható az az érdekes hír, mely szerint Ukrajna nyugati típussal kívánja modernizálni légiereje harci repülőgép flottáját.
Két MiG-29UB kétüléses oktató-kiképző repülőgépet vett át a Mongol Légierő a közelmúltban – a gyakorló repülőgépek az orosz állam ajándékaként érkeztek.
Alekszandr Vulin szerb védelmi miniszter a napokban személyesen is ellenőrizte a munkálatokat a Belgrádhoz közeli batajnicai légibázison, ahol a közelmúltban beszerzett MiG-29-esek hangárjai épülnek fel.
Mint azt már eddig is lehetett tudni, Argentína hivatalosan is megkereste az orosz kormányt több, mint 15 darab MiG-29-es vadászgép megvásárlása ügyében. Moszkva a gyártókhoz továbbította a kérést.
2019. szeptember 28-án, szombaton, 21 óra 30 perc körül földnek csapódott a Szlovák Légierő 6526-os oldalszámú MiG-29AS típusú vadászgépe. A Fulcrum pilótája katapultált, megfigyelésre kórházba szállították.
Lengyelország hivatalos kérést továbbított az Egyesült Államok kormányának 32 darab, ötödik generációs Lockheed Martin F-35A Lightning II Joint Strike Fighter (JSF) megvásárlására – a hírt 2019. május 28-án a védelmi miniszter jelentette be.
A Krím 2014-es annektálásakor az Ukrán Haditengerészet több tucat hadihajója és a Légierő 0 darab MiG-29-es maradt hátra. Az új ukrán kormányzat kérésére az oroszok készek ezeket visszaadni.
Lengyelország tervei szerint a Harpia program keretében 32 darab új vadászgépet szerezne be, hogy lecserélje a megmaradt MiG-29 és Szu-22 flottáját.
2019. március 4-én, hétfőn újabb lengyel MiG-29-es került veszteséglistára: a Fulcrum Minsk Mazowiecki repülőteréről emelkedett a levegőbe, feladatát ugyanakkor nem tudta befejezni, erdős területen földnek csapódott és kiégett.
Újabb négy MiG-29-essel bővül Szerbia légiereje, mely vadászgépek már a Fehéroroszország által ajándékozott példányok. A hivatalos átadási ünnepségre 2019. február 25-én, hétfőn került sor.
Az Ukrán Légierő 85-ös oldalszámú MiG-29-ese újra szolgálatba állt, de immár az Orosz Légierő színeiben. Az első fotók már meg is jelentek az Interneten.
A szükség nagy úr: amíg az indiai politikusok a Rafale-üzlet miatt marják egymást és közben egymás után vonnak ki egész repülőszázadokat a hadrendből, az Indiai Légierő keresi a megoldást és talált is – olyan MiG-29-eseket vásárolna az oroszoktól, amelyek még a típus első szériájából kerültek ki és több évtizede le voltak konzerválva.
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Lengyelország a Harpia program keretein belül keresi MiG-29 és Szu-22 flottájának váltótípusát. A legfrissebb hírek szerint, felgyorsítják a programot.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök kormánya a közelmúltban hagyott jóvá 81 millió levát a MiG-29-esek és 99 millió levát a Szu-25-ösök nagyjavítására.
A közelmúltban rendezték meg a kanadai Halifaxban a Nemzetközi Biztonsági Fórumot Róbert Ondrejcsák szlovák védelmi miniszter részvételével, ahol többek között a Szlovákiában még hadrendben lévő szovjet típusok jövőjéről is nyilatkozott.
A rendszerváltást követően a politika részéről is felerősödtek azon vélemények, hogy ideje lenne a honvédség vadászrepülőgépeit újabbakra cserélni. Akkoriban a magyar légierőben a MiG–21 bisz típus repült – ezzel látták el a fegyveres légtérvédelmi szolgálatot is.
Mint ahogy arról korábban lapunkon is beszámoltunk, a Lengyel Légierőnél 2018. július 6-án veszteséglistára került egy MiG-29-es vadászgép, pilótája életét vesztette. A felszállási tilalommal sújtott típus most ismét a levegőbe emelkedett Lengyelországban.
2018. október 8-án, hétfőn ünnepelték Indiában a légierő 86. jubileumát. A nagyszabású rendezvényre a Hindon légibázison került sor, ahol látható volt a levegőben többek között MiG-21-es, MiG-29-es, Szu-30MKI és a Tejas is.
Az Egyesült Államok, Svédország és Olaszország részéről érkezett összesen négy ajánlat a bolgár MiG-29-esek leváltására kiírt tenderre. A listát végignézve, nagy meglepetés nincs a jelentkezők között.
1993 őszén érkeztek az orosz államadósság törlesztéseként a Fulcrumok a kecskeméti repülőtérre. A kerek évforduló kapcsán Karmazsin Sándor ezredes, a repülőbázis parancsnoka és Varga Ferenc alezredes, a Légvédelmi Parancsnokság repülőfőnök-helyettese vállalkozott az akkor történtek felidézésére. Tanulságos történet következik az F-16-os ígéretektől a bilincsbe vert vadászpilótáig.
2018. szeptember 4-7. között rendezték meg Kielce-ben az MSPO védelmi kiállítást, mely a legnagyobb repülőgépgyártóknak is alkalmat adott arra, hogy tájékozódjanak a Harpia programról, melynek keretein belül a MiG-29 és Szu-22 flottát váltanák le.
A szerb védelmi minisztérium bejelentése szerint véget ért az Oroszországtól kapott első két MiG-29-es nagyjavítása, melyeket a sajtó nyilvánossága előtt mutattak be a napokban.
2018. július 27-én - nagyjavítását követően - teljesítette első felszállását az a szerb MiG-29-es, mely egyike volt azon hat példánynak, melyet Oroszországtól vehetett át 2017 őszén.
Mint ahogy azt már lapunkon is beharangoztuk, 2018. július 28-án, szombaton jubileumi MiG-29-es ünnepséget tartottak a Kecskeméti Repülőbázison: 25 éve érkeztek meg az első duplasvancúak Kecskemétre és 20 éve történt Rácz Zsolt posztumusz ezredes katasztrófája a 17-es oldalszámú MiG-29-essel.
A brüsszeli NATO-csúcs nyitónapján, 2018. július 11-én, szerdán jelentette be Szlovákia, hogy kormányuk rábólintott az amerikai F-16-os beszerzésre, ráadásul a kiszemelt a Block 70/72 változat.
Negyedszázada annak, hogy Kecskemétre érkeztek a MiG-29-es vadászgépek, és húsz év telt el Rácz Zsolt posztumusz ezredes tragédiája óta. 2018. július 28-án, szombaton, a Kecskeméti Repülőbázison megemlékezést tartanak az öröm és a gyász kapcsán.
Az elmúlt napokban két MiG katasztrófa is történt: a Lengyel Légierő MiG-29-est, a Román Légierő pedig egy MiG-21-est vesztett el, a hajózók mindkét esetben életüket vesztették.
20 évvel ezelőtt, 1998. július 23-án következett be a magyar MiG-29-esek egyetlen katasztrófája, amelynek során Rácz Zsolt alezredes életét veszítette.
Jóváhagyta a bolgár parlament a hadsereg korszerűsítésére vonatkozó tervet, amelynek értelmében a balkáni ország 1,5 milliárd euró értékben 16 új vagy használt vadászrepülőgépet és 150 páncélozott járművet szerez be a következő években.
Malajzia visszavonta azt a tendert, amely harci repülőgépek beszerzésére irányult. Ezen egyébként az öt induló között ott voltak az oroszok is, ők a Szu-30MKM-et kínálták.
A szerb védelmi miniszter, Alekszandr Vulin az orosz és fehérorosz közreműködéssel történő vadászrepülő-modernizálásról nyilatkozott a közelmúltban.
Indiai kormányzati forrásokból származik a hír, mely szerint India további MiG-29-esek beszerzését fontolgatja. Az ötletet az orosz partner vetette fel Nirmala Sitharaman indiai védelmi miniszter április 2-i moszkvai látogatásán.
2022-ig kell elvégeznie a MiG repülőgépgyárnak Bulgária MiG-29-esein a nagyjavítást. A munkálatokban 15 darab, még a szovjet időkből származó vadászrepülőgép érintett.
A szlovák védelmi minisztérium a napokban arról tájékoztatta a sajtót, hogy a MiG-29-esek esedékes váltására az F-16-os és a Gripen az esélyes.
JAS-39 Gripen & MiG-29 – gyakran felmerülő kérdések, avagy szüksége van-e az országnak légierőre? A dokumentum igyekszik az általában felmerülő kérdésekre választ adni és eloszlatni bizonyos téveszméket.
2018. január 2-án illusztris vendégek jelenlétében teljesítette első felszállását a szerbek légvédelmi készültségi MiG-29-es géppárja. A Fulcrumokat 2017-ben kapta déli szomszédunk Oroszországtól.
2017. december 18-án, hétfőn, helyi idő szerint 19 óra körül, a Minsk Mazowiecki légibázis közelében lezuhant a Lengyel Légierő egyik MiG-29-es vadászgépe.
Varsóban már a MiG-29-esek és Szu-22-esek közelgő váltására készülnek. Az erről szóló hírt a program felelőse, a lengyel Fegyverzeti Felügyelet november 23-án közölte a sajtóval – a cél egy új, többfeladatú harci repülőgép kiválasztása a kiöregedett szovjet gyártmányok pótlására.
A Sputnik Srbija meg nem erősített információi szerint, a nemrégen Szerbia részére átadott 6 MiG-29-est rövidesen 2 darab An-26-os szállítógép is követheti majd.
A bolgár védelmi miniszter, Krasimir Karakachanov a napokban megerősítette, hogy újraindítják a 8 vadászrepülőgép beszerzésére irányuló tenderüket.
Negatív következményekkel jár a pilóták motivációját tekintve a bolgár parlament illetékes bizottságának azon döntése, mely szerint újra kell tárgyalni a vadászgéptendert.
Mint ahogy arról a közelmúltban már lapunkon is beszámoltunk, megérkezett Szerbiába az a hat MiG-29-es, melyeket Oroszországtól kap déli szomszédunk. Mutatjuk az első fotókat.
A parlamenti vizsgálóbizottság jelentésére alapozva a bolgár kormány újraindítja a vadászgép-tenderét, annak ellenére, hogy a Saab Gripen C/D már biztos befutónak látszott.
2017. október 2-án, hétfőn megérkezett Szerbiába az első két példány azokból a MiG-29-esekből, melyeket Oroszországtól kap a Szerb Légierő.
Szlovákia egyelőre elhalasztja a nyugati fejlesztésű vadászgépek beszerzését, mivel jelenleg prioritást élvez a szlovák szárazföldi erők modernizációja – nyilatkozta az ország védelmi minisztere, Peter Gajdos.
Együttműködési megállapodást kötött június 8-án a RepTár és a krakkói székhelyű Lengyel Repülési Múzeum.
Szerbia közel 208 millió dollárt különít el az elkövetkezendő években 10 darab MiG-29-es vadászrepülőgépük nagyjavítására, üzemidő hosszabbításukra és modernizációjukra.
Zoran Djordjevic szerb védelmi miniszter szerint az Oroszországtól beszerzett MiG-29-esek hamarosan szolgálatba állhatnak a Szerb Légierőben.
2017. június 26-án, hétfőn egy régen várt lakóval bővült a RepTár kiállítása: a 05-ös oldalszámú MiG-29B a kora délutáni órákban, közúti szállítással indult el Kecskemétről Szolnokra.
Bulgáriában új helyzet állt elő az új vadászrepülőgépek beszerzése ügyében – Bojko Boriszov miniszterelnök megszellőztette a hírt, mely szerint további 11 évre meghosszabbítanák a MiG-ek rendszerben tartását.
Egyre kevesebben emlékeznek arra, hogy 1999-ben szinte a szomszédunkban, Koszovó területén és légterében vívtak véres háborút.
2017. január 27-én a Moszkva északi külvárosában lévő Lukoviciben hollywoodi show-műsorokat megszégyenítő látványos külsőségek között mutatták be a MiG-35-ös első (?) példányát a nemzetközi sajtó és az orosz fővárosban akkreditált katonai attasék sokasága előtt.
A Maláj Királyi Légierő MiG-29-esei földi támadó szerepkörben is bevethetővé válnak a modernizálásukat követően.
Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.
Szerb hírforrások szerint, az ország miniszterelnöke, Alekszander Vucsics decemberi moszkvai látogatásának eredményeként az orosz elnök, Vlagyimir Putyin rövidesen utasíthatja a légierejét, hogy szállítson le, majd adjon át 6 darab MiG-29-es vadászrepülőgépet Szerbiának.
Az amerikai Redfish Trading Company kínál eladásra több, szovjet gyártású haditechnikai eszközt. A cég egyébként a cégbejegyzés szerint San Antonio-ban (Texas), egy magánházban működik.
Emlékbélyeget adott ki az Orosz Posta a MiG-29-es vadászgép berepülő pilótájának emlékére. Az emlékbélyeg az Orosz Föderáció Hőse sorozat részeként jelent meg.
Fehéroroszország 8 darab MiG-29 Fulcrum vadászrepülőgépet és 2 darab Buk-M1 légvédelmi rakétarendszert ad támogatásképpen a szerb légvédelemnek.
Ezúton kívánunk Minden Olvasónknak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Repülésben Gazdag, Boldog Új Évet!
A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.
Nehezen visszautasítható ajánlatot kapott a szerb politikai vezetés: az oroszok 6 darab MiG-29-est és több harcjárművet (nem részletezett összetételben) is kínálnak Szerbiának, diszkont áron.
Mint ahogy arról társlapunkon már beszámoltunk, a közelmúltban a Földközi-tengerbe zuhant az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó egyik MiG-29KR-je, információk szerint a 49-es oldalszámú. Mi okozhatta a gép balesetét?
A bolgár Aero magazin adta hírül, hogy sikertelen lett a Bolgár Légierő MiG-29-esei részére szállítandó RD-33-es hajtóművekre kiírt tender.
2016. október 16-án, vasárnap először landolt Airbus A380-as Bulgáriában: a Superjumbo-t három bolgár MiG-29-es kísérte bulgáriai debütálásán.
Orosz-szerb repülőharcászati gyakorlat kezdődött Szerbiában.
Több MiG-29-est üzemeltető állam érdeklődik a MiG-35 után.
Románia példáját követi Bulgária is?
A bolgár Védelmi Minisztérium tendert írt ki 10 darab MiG-29-es hajtómű beszerzésére – új és felújított egyaránt érdekli a megrendelőt.
Előrelépés a bolgár vadászgépbeszerzés ügyében.
Törökország és Azerbajdzsán légiereje a napokban közös hadgyakorlatot hajt végre - írja az azeri APA hírportál.
2016. január 6-tól indult a már többéves múltra visszatekintő bolgár-amerikai közös hadgyakorlatok legújabbika.
Mint arról már korábban hírt adott az indiai szaksajtó, Újdelhi négy országot hívott meg az újonnan rendszerbe állítandó INS Vishal hordozójához tervezett 50 darab vadászgép beszerzésére.
Bulgária 6 hajtóművet újíttat fel a MiG-29-eseihez.
Válaszul a közelmúltban bejelentett horvát MGM-140 ATACMS rakétarendszer beszerzésre, Szerbia intenzíven érdeklődött orosz Tor, Buk és a Pancir-Sz1 légvédelmi rakétarendszerek, valamint MiG-29-es vadászgépek vásárlása ügyében – írja a Kommerszant.
Orosz Szu-25 csatarepülőgépek első ízben mértek csapást terroristák földi célpontjai ellen Szíriában a Szíriai Légierő MiG-29 vadászrepülőgépeinek oltalmazása mellett.
2010. december 7-én ünnepélyes keretek között búcsúztatta el az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya a magyar MiG-29-es vadászgépeket.
Banglades újabb MiG-29-es vadászgépeket vásárolna a már jelenleg is hadrendben álló példányok mellé. A Rosztech orosz állami korporáció képviselője, Viktor Kladov az ügyben azt nyilatkozta, hogy az ország intenzíven érdeklődött MíG-29-esek beszerzéséről, így amennyiben az ország költségvetése ezt lehetővé teszi, akkor minden gond nélkül bővülhet a bangladesi Fulcrum-ok száma.
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.