2024. 12. 19. csütörtök
Viola
: 415 Ft   : 398 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megérkeztek az első OH-58D-k Tunéziába

Megérkeztek az első OH-58D-k Tunéziába
JETfly  |  2017. 02. 09., 11:42

A Tunéziai Légierő a napokban átvehette az első 6 darab OH-58D Kiowa Warrior típusú forgószárnyasait. A ceremóniára 2017. február 4-én került sor a Gabes légibázison, melyen részt vett az ország miniszterelnöke, Youssef Chahed is.

  • Tunézia légiereje OH-58D helikoptereket vehetett át
  • Tunézia 24 db Kiowa Warriort vásárolt
  • Az OH-58-asokkal az északi-afrikai ország légiere jelentős képességnövekedésre tesz szert

Tunézia összesen 24 ilyen helikoptert vásárolt, melyből a tervek szerint a maradék 18 példány ez év márciusában érkezik majd meg. A miniszterelnök az ünnepségen megemlítette, hogy az új szerzeményeket többek között felderítő, támadó, illetve a szárazföldi erők támogatására is bevethetik majd nappal és éjjel egyaránt.

Mint ismeretes, még 2016 májusában, az Egyesült Államok Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynöksége, a DSCA értesítette az USA Kongresszusát arról, hogy Tunézia az FMS program keretein belül OH-58D típusú felderítő és könnyű-támadó helikoptereket vásárolna, a hozzá tartozó földi kiszolgáló berendezésekkel együtt, illetve igényelte a pilóták és műszakiak kiképzését is. Az üzlet összértéke több mint 100 millió dollár.

A horvát védelmi minisztérium információi szerint, a napokban megérkezett a maradék 11 darab OH-58D Kiowa Warrior típusú felderítő és könnyű támadó helikopter is, melyek C-5 Super Galaxy fedélzetén érkeztek meg a Zemunik légibázisra.
bővebben ...

A 24 forgószárnyas már korábban kiválasztásra került, még a típus amerikai kivonását megelőzően. Az OH-58-asokkal az északi-afrikai ország légiere jelentős képességnövekedésre tesz szert, így a jövőben bevetik különböző terrorista szervezetek, csoportok (Al-Kaida, ISIL/ISIS, Ansar al-Sharia) ellen, határvédelmi feladatokra, valamint segítik majd az Egyesült Államok, illetve már országok antiterrorista műveleteit is.

Forrás: armstrade.org

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 07., 20:15
Egy hely, ahol találkozik a legmodernebb haditechnika az örök klasszikusnak számítóval: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szakán nem csak pilótákat képeznek, hiszen a merev- és forgószárnyasok üzemeltetése és karbantartása legalább annyira fontos, mint azok vezetése.
2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-11 16:45:48
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy a World Finance szaklap “Carbon Awards 2024” programjában karbonintenzitásának csökkentéséért és a fenntarthatóbb üzemelésért bevezetett gyakorlatok elismeréseként elnyerte a “Legjobb légitársaság a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért” elismerést.
2024-12-04 10:25:57
A VINCI Airports által üzemeltetett Budapest Airport hisz abban, hogy a tehetség mindenkiben megvan, de akkor csillan meg igazán, ha megtalálja a helyét. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk azt a munkakört, amiben valóban szárnyalhatunk, először magunkat kell jobban megismernünk.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 19., 11:57
A két H225M helikopter megérkezése, azt jelenti, hogy a megrendelt 16-ból már 14 a Magyar Honvédségnél van – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

  Legfrissebbek most

Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.