Mennyből a raklap - Karácsonyi csomagküldő szolgálat

Van azonban egy másik, igaz, távolibb vidékeken, minden esztendő végén zajló akció is: ez a Karácsonyi Csomagkihordó-művelet. Pedig - ha szigorúan nézzük - bizony ez egy jóval hasznosabb, és ami a mi szempontunkból izgalmas, jóval több embert és technikát megmozgató tevékenység, melynek eredetét egészen a második világháború utáni, eseménydús években lehet megtalálni.

Hagyomány született

A legendák - és az amerikai légierő krónikásai - szerint a hagyomány, csakúgy, mint a berlini légihíd „csokibombázása” és az abból kinőtt, hivatalossá vált Little Vittles-művelet, bizony egyetlen légijárműhöz és annak legénységéhez köthető. A történet szerint az 54. időjárásfelderítő repülőszázad erre a feladatra specializált, Guam szigetéről felszállt WB-29 Superfortress gépének hajózóin vett mindent elsöprő erőt a karácsonyi szentimentalizmus még 1952. december 24-én. A jenki „nagyvas” éppen alacsonyan és lassan repült el mikronéziai Kapingamarangi aprócska szigete felett, amikor észrevették, hogy szinte világ végén, Hawaii-tól 6500 kilométerre fekvő atoll lakossága lelkesen integet az óriási négyhajtóművesnek. A hajózók egy hirtelen döntéssel a fedélzeten lévő élelmiszerellátmány jelentős részét összegyűjtötték, majd egy ejtőernyővel ellátva kidobták a gépből - egyenesen a meglepett helyi lakosság közé. Talán mondani sem kell, de a sziget polgárai nagyon megörültek a váratlan és hasznos ajándéknak. Már amit sikerült begyűjteni: a finoman szólva sem kiforrott technika és módszer miatt az első csomagok egy része a tengerbe esett - ezekért úszva indultak a lakók -, néhány pedig több mérföldes elsodródás után úgy eltűnt, hogy csak hónapokkal később találták meg őket. Amit viszont sikerült begyűjteni, az sokat jelentett: a tájfunoktól gyakran megtépett szigeten akkoriban se villany, se vízvezetékek nem voltak, így az élelmiszer és az édesség tényleg igazi égből hullott ajándék volt.

A meglehetősen ötletszerű segélyakció híre gyorsan terjedt, így a következő esztendőkben egyre több és több ilyen gesztusra került sor. A dolog hamarosan a katonai felsővezetésnek is feltűnt: he pedig a sokcsillagosok is érdekeltek lesznek, akkor abból hivatalos művelet fog születni. Így is lett: 1958-tól már a ma is jól ismert Christmas Drop-műveletként tervezik meg és hajtják végre, évről évre, a csomagok alapjául szolgáló adományok begyűjtését, válogatását, biztonságos csomagolását és a szigetekre juttatását. Nem véletlen a csomagolás kiemelése: az égből érkező dobozoknak azt is ki kell bírnia, ha a tengerbe vagy éppen egy zátonyra, esetleg pálmafák tetejére érkeznek. Az adományként kapott vagy megvásárolt ajándékokat először szigetenként szortírozzák, majd megfelelő sorrendben beteszik a megerősített dobozokra. A maradék belső teret levegővel telt „pufi” nejlonfóliával bélelik ki, ami nem csak az ütődéstől védi a tartalmat, de felhajtóereje igen jól jön a vízbe esésnél is. Ha egy doboz megtelt akkor erős ragasztószalaggal zárják le és mehet is a légierő rakomány-specialistáihoz. Ők a dobáshoz a dobozokat egyszer használatos raklapokra szerelik. A biztonságos leérkezéshez olyan ejtőernyőket alkalmaznak, amelyeknek üzemideje lejárt, így ember már nem ugorhat velük - de a csomagokhoz az eddigi tapasztalatok alapján tökéletesen megfelelnek, hiszen műszakilag hibátlanok.

Az akciót hagyományosan az amerikai légierő csendes-óceáni parancsnoksága (Pacific Air Forces, PACAF) irányítja és természetesen a legtöbb embert és gépet is az Egyesült Államok biztosítja. A bevetések évtizedek óta állandó és legfontosabb résztvevői a Guamon lévő Andersen, illetve a Japánban működő Jokota légibázison települt szállítórepülő századok négyhajtóműves, alacsonyan és kis sebességgel is remekül manőverező, négyhajtóműves Herculesei. Az egész művelet bázisrepülőtere természetesen az Andersen, hiszen ide települnek át a feladat végrehajtására a Jokotából érkező C-130-asok mellett a szövetséges légierők repülőgépei is. A nemzetközi légi ajándékozási összefogásnak 2015 óta résztvevői a Királyi Ausztrál Légierő és a Japán Légi Önvédelmi Erők. Őket követték 2019-ben a Királyi Új-zélandi Légierő, majd 2021-ben a dél-koreai légierő repülőgépei és hajózói, műszaki szakemberei. 2017-ben, eddig egyetlen alkalommal a fülöp-szigeteki légierő is szerepelt ebben a Mikulásjelmezekben gazdag humanitárius műveletben. Spotterszemmel a gépfelhozatal sajnos nem túl színes: az amerikai és ausztrál C-130J Super Herculesek mellett a többi ország „klasszikus” C-130H-kkal dolgozik. A művelet egyik jellegzetessége, hogy a rakodómesterek és segítőik minden gépben vegyes személyzetet alkotnak, ezzel is segítve a Kínával szemben okkal-joggal gyanakvó országok hajózóinak együttműködését.

Van zsákodban minden jó…

A szigetek lakóinál már generációk óta öröklődő hagyomány az égből érkező karácsonyi ajándékok felbontása. „Minden karácsony különleges a szigetünk számára” - mesélte el a 18 esztendős Santos Bugoman, aki az alig 4,5 négyzetkilométeres, körülbelül 1000 lakosú Woleai-n él. - „Mindenkinek vannak emlékei, történetei a régi csomagdobásokról is. Én az első pár cipőmet is ilyen ajándékdobozból kaptam és ez egy olyan dolog, amire mindig is szívesen fogok emlékezni. Ma már kinőttem, de nincs szívem kidobni - lehet, ez egy kicsit érzelgős, de annyira különleges nekem, hogy velem marad ez a pár cipő”.

Nem véletlenül emelte ki a tudósítás sem a ruházatot: a gépek fedélzetére bepakolt humanitárius rakományoknak meglehetősen szigorú szabályoknak kell megfelelnie. Érthető okokból például tiltottak a politikai vagy vallási témájú kiadványok. Szintén nem meglepő, hogy az adományok között nem szerepelhetnek olyan élelmiszerek, melyeknek már lejárt a szavatossága (ez minden, hasonló gyűjtés egyik örök problémája…), de szigorúan megvizsgálják a felajánlott gyógyszerek, egészségügyi eszközök és táplálékkiegészítők szavatosságát is. Az elmúlt évtizedek alatt persze már meglehetősen kiforrott „kívánságlisták” vannak, melyek alkalmazkodnak a meglehetősen különleges helyzetű, apró szigetek adottságaihoz. A meglátogatott közösségek döntő többségében európai, pláne amerikai szemmel finoman szólva is igen egyszerű körülmények között élnek.

Ritka kincs a megbízható áramellátás és a vezetékes ivóvíz, ráadásul a térségben gyakori vendégek a komoly pusztításra képes tájfunok is. Ennek megfelelően az egyenként 150-200 kilogramm tömegű csomagokba elsősorban olyan dolgokat igyekeznek gyűjteni, amelyet a szigeteken lakók ebben a környezetben is jól tudnak használni. A szervezők mindig örömmel várják a legalább még két évig fogyasztható konzerveket, az alapélelmiszernek számító, jól tárolható rizst, a légmentesen csomagolt kávét (legyen szó őrölt vagy babkávéról), a helyi gazdálkodásban hasznos vetőmagot. A kedvelt és kért eszközök között szerepelnek a halászathoz, horgászathoz szükséges dolgok, így a horgok, a hálók és a zsinórok is. A háztartások pedig örömmel fogadják a főzéshez-sütéshez szükséges edényeket, a tisztálkodáshoz fontos szappant, sampont, fogkefét, -pasztát és -selymet, törölközőket. Emellett a már említett cipők, felsőruházat, fehérnemű, vagy éppen a napszemüvegek, sapkák, ágyneműk, párnák.

A meglehetősen esetleges áramellátás miatt a barkácsmunka is más eszközöket igényel a szigeteken. Így szívesen látott ajándéknak számítanak a kéziszerszámok mellett még a dinamós, azaz kézi erővel működő zseblámpák, az akár kisebb építmények elkészítésénél hasznos, vastag műanyag fóliák, vásznak és ponyvák. A csiszolóvásznak, kötelek, a ragasztó folyadékok és szalagok szintén minden évben a csomagok fontos részei. A legkisebbeknek pedig játékokat, iskolaszereket, könyveket és füzeteket érdemes csomagolni.

A bevetések fontos eleme a repülés előtti tervezés és eligazítás. A télapójelmezek és az integetések mögött kőkemény munka folyik: nem egyszerű a repülésbiztonság minden egyes, szigorú elvárásának megfelelni a víz felett végrehajtandó, nagy távolságú repülések során - mindezt a több alkalommal sorra kerülő, alacsony magasságú légi teherdobással kombinálva. Elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű üzemanyag-tartalék biztosítása - ezért is repülnek mindig póttartállyal a Herculesek - és persze a megfelelő időjárási körülmények. A térségben a kitérő repülőtér meglehetősen ritka, így az akcióban résztvevő Herculesek műszaki felkészítésére és ellenőrzésére is kiemelt figyelmet kell fordítani. A kemény munkának megvan a gyümölcse: nem csupán a sok-sok tízezer, földet vagy tengert ért ajándékdoboz, hanem az eddig eseménymentes végrehajtás is.

A nemzetközi akciónak ma már akadnak helyi „leszármazottai” is. 2019-ben a „Karácsonyi Dobás”-műveletet Ausztráliában is megszervezték, kifejezetten a hátrányos helyzetű közösségeket megcélozva az égi segítséggel. A Királyi Ausztrál Légierő C-27J Spartan kéthajtóműves gépe december másodika és negyedike között, több felszállással olyan ajándékokat dobott le ejtőernyőn Lockhart River és Kowanyama (Queensland) illetve Roebourne és Yandeyarra (Nyugat-Ausztrália) környékén, amire a helyi közösségeknek a legjobban szüksége volt. Női fehérnemű, sportszerek, kerékpár javítókészletek - megannyi hasznos apróság, melyekkel nagy örömet lehetett szerezni. Természetesen a műveletet rendes gyakorlatként, számos katonai alegység együttműködésével szervezték meg. A cél a típus alacsony sebességű és magasságú utánpótlási képességének tesztelése volt. Egy háborús helyzetben a katonák egészségügyi ellátmányt, lőszert, ivóvizet, élelmiszert és üzemanyagot kapnának a palettákra rögzítve a felfújásra váró focilabdák helyett…

Balkáni bevetések

Ma már talán elhalványodott az 1991. március 31-e és (hivatalosan) 2001. november 12-e között zajlott balkáni háború emléke. Pedig a déli határaink mellett dúló háborúnak komoly légierős vonatkozásai is voltak: mind a polgárháború résztvevői, mind a NATO kötelékei részéről. Ennek egy érdekes és nem mellesleg életmentő epizódja volt az ejtőernyős segélyszállítmányok célba juttatása.

Először 1992 júliusában merült fel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál Szarajevó feletti biztonságos magasságból, teherernyőkkel ledobott utánpótlás ötlete, igaz, ekkor még a két hónapja szerb ostromgyűrűben lévő Gorazde városát igyekeztek támogatni. A kisvárosba vezető utakat aláaknázták, így a segélykonvojok is több alkalommal voltak kénytelenek a robbanások miatt visszafordulni. Igaz, a légi mentőakciót azonnal ellenvéleményekkel igyekeztek megakadályozni: a politikusok ekkor még attól tartottak, hogy a szükséges vadászkíséret miatt (hiszen arról szó sem lehetett, hogy az ENSZ-segélycsomagokat ledobó teherszállító gépek egyedül repüljenek be a Balkán fölé..) a Nyugat belesodródik a polgárháborúba.

Ezt követte már egy sokkal nagyobb feladat: a szerb erők által körülzárt boszniai Szarajevó sokat szenvedő civil lakosságát ejtőernyőkkel ellátott segélyszállítmányokkal igyekeztek életben tartani. Először a „szarajevói leszállások” néven ismertté vált, gyors süllyedéssel érkező szállítógépek segítettek a folyamatos szerb belövésekkel, mesterlövészekkel gyilkolt civileken, de voltak olyan időszakok, amikor még ez is túl kockázatossá vált.

A 1992. július elején indult szarajevói „leszállós” légihíd nem csak hihetetlenül veszélyesnek bizonyult, de hatékonysága is kérdéses volt: az első három hét alatt alig négyezer tonna segélyt sikerült a 400 ezer lakosú városba szállítani. A megfelelő választ csak a „Betartott Ígéret”-művelet kiterjesztése jelentette.

Az 1992. július másodika és 1996. január hatodika között lezajlott, a mai napig a világ legnagyobb humanitárius célú légihídjának számító akció során 12 886 szarajevói landolással 21 ország légierejének 159 622 tonnányi segélyt sikerült eljuttatni, míg visszafelé több mint 1300 sérültet kimenekíteni a gyilkos ostromból. Amerikai részről a munka dandárja a jó öreg C-130E és H Herculesekre maradt, 3951 leszállással. Ehhez az akkor még aktív C-141B Starlifter-ek 236, míg az új C-17A Globemaster III-asok 10 szállítási feladattal csatlakoztak. Komoly szerepet töltöttek be az ejtőernyős dobások: az éjjel végzett bevetéseket szintén a Herculesekkel repülték az amerikaiak, összesen 2222 alkalommal. Ezeket egyrészt a folyamatosan tapasztalható légvédelmi veszély akadályozta, másrészt új, a speciális környezetnek és feladatnak megfelelő eljárásokat kellett kidolgozni az ételek, az egészségügyi segélycsomagok, a téli időszak túlélését segítő eszközök (ruházat, hálózsákok, gyertyák, vastag fólia, takarók) és a vetőmagok sikeres célba juttatásához. Ez a művelet nem volt olcsó mulatság: nagyjából 2800 akkori dollárba került egy tonna szállítmány „kézbesítése”. Igaz, 1993-1994 telén az enklávék civil lakosságának ellátására egyszerűen nem volt más módszer - a pénz így nem lehetett akadály.

Gáza felett az ég

Ritka ma már a valódi katonai segély, melyet csak légi úton, ejtőernyőkkel lehet a célba juttatni. November elején egy ilyen, rendhagyó műveletet hajtott végre a Királyi Jordán Légierő, méghozzá a világ jelenleg egyik „legforróbb” konfliktuszónája felett. A Hamasz terrorszervezet 2023 október hetedikei támadását több hetes előkészület után egy izraeli, kombinált légi és szárazföldi művelet követte, mely elsősorban Gáza déli részére koncentrálódik a cikk írásának pillanatában. Az igen zsúfolt területen már 2001 februárja, a második intifáda óta nincs üzemelő légibázis: a Jasszer Arafat nemzetközi repülőtérnek 2002 januárja óta csak a romjait ismerhetjük. Működik viszont több olyan kórház is, melyeket a térség arab államai segítségével építettek fel.

Egy ilyen intézményt támogat II. Abdullah jordán király immár 2009, a soron következő, akkor „háromhetes” Hamasz-izraeli háború óta. A tábori kórházat a 2023-as, sokkal nagyobb szabású háború túlterhelte, a hiányzó készletek pótlására azonban a megszokott, kamionos szállítás szóba sem jöhetett. Így maradt a teherernyős ledobás. Ehhez azonban egy másodperc pontosan kidolgozott és rögzített repülési terv kellett, hiszen Gáza fölött gyakorlatilag folyamatosan komoly izraeli katonai „légiforgalom” volt, a földi célpontokat támadva. Az akciót végül november hatodikán, éjfél körül lehetett biztonságosan végrehajtani. A ledobást a Királyi Jordán Légierő C-130H Hercules szállítógépével hajtották végre: a hivatalos közlések szerint a speciális teherernyőkkel felszerelt segélycsomagok pontosan az előre meghatározott helyen értek földet. Azonban mindenki tudta: ez csak csepp a tengerben…

A cikk nyomtatott változata az Aranysas magazin 2024. januári számában jelent meg. 

Forrás: https://www.aranysas.hu/