Egy virtuális pilóta győzelmével zárult a közelmúltban megrendezett I. Infinite Sim-City Budapest Dogfight kupa, amely rendezvény a tragikusan elhunyt műrepülő pilótának, Nádas Tamásnak állított emléket. A kelenföldi székhelyű Sim-City Budapest szimulátorközpont, a JETfly internetes repülőmagazin segítségével idén arra vállalkozott, hogy hosszú évek múltán újra feléleszti a hazai repülőgép-szimulátoros közösség körében népszerű légiharc bajnokságot. A versenyzők MiG-29-esekkel, csak gépágyú használatával mérték össze tudásukat a virtuális légtérben.
A versenyzőknek lehetősége nyílt arra, hogy olyan aktív és nyugállományú vadászpilóták ellen harcolhassanak, mint Szabó „Topi” Zoltán nyá. őrnagy és Molnár „Bagira” Gábor nyá. százados, egykori bemutató pilóták, valamint Zsámboki „Tibi Apu” Tibor nyá. ezredes (egykori Dongó század-, valamint ezredparancsnok), Takács „Taxi” Géza alezredes (a MiG-29-es Dongó század utolsó parancsnoka), Peszeki „Peszke” Zoltán nyá. alezredes vagy éppen Péter „PeZo” Zoltán százados, a jelen kor egyik Gripen lovagja, aki szintén repülte a MiG-29-est.
Aktív és nyugállományú vadászpilóták is harcoltak a virtuális égbolton
A várakozó versenyzők és a látogatók folyamatosan nyomon követhették a harcok menetét a 140”-os vetítővásznakon, illetve egy nagyméretü televízión is. Ezen kívül lehetősége nyílt mindenkinek a pilótákkal történő beszélgetésre is, akik készségesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. A küzdelmek a fair play jegyében zajlottak és kölcsönös gratulációk voltak tapasztalhatóak egy-egy vesztes csatát követően, legyen szó amatőr, virtuális ezredtag vagy valódi vadászpilótáról. A vadászpilóták számára viszonylag szokatlan szimulátor kabinok egyenlő esélyeket biztosítottak a versenyzők számára. A kabinok kialakítása és a kezelőszervek egyébként páratlan élményt nyújtanak, hiszen nem éppen átlagos, háztartásban előforduló szerkezetek, ami hatalmas plusz élményt ad a Sim-City Budapestbe ellátogató érdeklődőknek.
Az I. Infinite Sim-City Budapest Dogfight kupa győztese: Viszkok "Cutter" Gergő
Az elődöntőktől kezdődően jól hallható szurkolás vette kezdetét a harcokat nyomon követők részéről. Egy-egy vicces mondat is elhangzott, amely arra buzdította az adott összecsapásban résztvevő amatőr versenyzőket, hogy adják meg a kegyelemdöfést egy-egy éppen vesztésre álló vadászpilótának. A küzdelmek során láthattunk találat után leszakadó szárnyú gépét elhagyni kényszerülő versenyzőt, illetve olyat is, aki szimplán egy elhibázott manővert követően került közelebbi „barátságba” egy-egy domboldallal. Ezeken kívül a harcok kimenetelét nagyban befolyásolta az is, hogy ki-ki hogyan taktikázott és spórolt az üzemanyaggal vagy éppen a lőszerkészlettel.
A díjátadás pillanatai Nádas Barbarával
A jó hangulatban zajló rendezvényen végül egy virtuális pilóta, Viszkok „Cutter” Gergő bizonyult a legjobbnak, legyőzve Zsámboki „Tibi Apu” Tibor nyá. ezredest egy izgalmas, fordulatokkal teli döntő összecsapást követően. A harmadik helyet szintén egy virtuális pilóta, Zsíros „Streightholo” Gábor szerezte meg. A versenyen két különdíj is kiosztásra került, az egyik a Legbátrabb nőnek járó különdíj, amelyet a 19 éves Horváth Hanna kapott, a profi pilóták elleni küzdelmek során mutatott bátorságáért. A legfiatalabb versenyzőnek járó oklevél a 8 éves Császár Lucát illeti meg, aki szintén bátran vállalta a küzdelmet a felnőttekkel és sikert is ért el az egyik vadászpilóta ellen. Ezeken kívül kiosztásra került egy Tell Vilmos különdíj is, amit Takács „Taxi” Géza alezredes tudhat magáénak. Ez utóbbi díj a leggyatrább teljesítményért járt, amire Taxi már az elejétől is hajtott, nem titkoltan. Ebből is látszik, hogy vidáman, remek szórakozást nyújtva telt a verseny, amely remélhetőleg sokaknak meghozza a kedvét a Sim-City Budapestbe történő ellátogatásra és egy-egy hasonló rendezvényen történő részvételre.
A díjazottak névsora
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.