2014. október 25-én a romániai Nagybányán rendeztek repülőnapot a Román Repülőklub, a nagybányai repülőtér és Máramaros megye szervezésében. Annyiban volt érdekes ez a repülőnap, hogy a szomszédos Nagykárolyban ünnepséget tartottak a város felszabadulásának 70. évfordulóján, így a levegőben is számítani lehetett katonai repülőgépekre. Ez be is igazolódott, hiszen a repülőnap programjában a sportrepülőgépek mellett, szerepelt a MiG-21 LanceR és a IAR-330 Puma helikopter bemutatója a Román Légierőtől. A repülőnapot a sportrepülőgépek és ejtőernyősök bemutatóival kezdték, majd később jöttek a katonai gépek. A nagykárolyi eseményekkel összhangban Nagybányán először egy MiG-21 LanceR C tartott pár áthúzásos bemutatót, majd Nagykároly felől megérkezett egy 3-as MiG-21 LanceR C kötelék, és ezt követően tartott a IAR 330-as Puma helikopter bemutatót a repülőtér közönségének. Kérjük, tekintsék meg galériánkat, melyet Varga György fotóiból állítottunk össze!
Színvonalas bemutatót repült a román MiG-21 LanceR
IAR 330 Puma helikoptert is láthatott a közönség
A fotókat ezúton is köszönjük Varga Györgynek!
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.