2024. 12. 21. szombat
Tamás
: 414 Ft   : 399 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Utasforgalmi rekorddal indult az év a Budapest Airportnál

JETfly  |  2015. 04. 15., 14:12

Minden korábbinál erősebb volt az évkezdet a Budapest Airport termináljain – majdnem kétmillió utas érkezett és indult az első negyedévben. A légiközlekedésben hagyományosan leggyengébb forgalmú időszakban, vagyis januárban, februárban, és márciusban is folytatódott, sőt tovább gyorsult az utasforgalom növekedése Budapesten.

12,6 % - ennyivel növekedett a budapesti utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2014 hasonló időszakához képest és egészen pontosan 1 969 029 utas fordult meg a terminálokon. Ez minden idők legerősebb évkezdete Ferihegyen. Az első negyedévben 5,5 %-kal növekedett a repülőgépmozgások, azaz a fel- és leszállások száma a Budapest Airport futópályáin, amelyek átfogó felújítását éppen a tavalyi évben végezték el. A repülőtéri statisztikákból az is kiderül, hogy a charter forgalom kezd magára találni a tavalyi megtorpanás után és idén a nyaralójáratok forgalma 16,4 %-kal nőtt az előző évhez képest.

A légitársaságok sorrendjét továbbra is a Wizz Air vezeti magabiztosan – a magyar hátterü légitársaság idén tavasszal sorrendben a kilencedik Airbus A 320-as típusú gépet hozza a budapesti bázisra. Az új gépnek köszönhetően tudja a légitársaság elindítani a maastrichti, az hurghadai és a szardíniai új járatot, illetve növelni a járatszámot a már meglevő útvonalakon. Az utasforgalom alapján a második helyezett a Ryanair, utána a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, az Air France, a Germanwings, a British Airways, a KLM és Turkish Airlines következik. A felsorolásból is jól látszik, hogy a növekedés egyenletesen oszlik meg valamennyi légitársasági szegmensben.

A küldő városok statisztikáját a forgalom alapján most is London vezeti (négy repülőtérére összesen öt légitársaság repül Budapestről), Párizs stabilan átvette a második helyet (nem utolsósorban az Air France járatbővítésének köszönhetően), utána Brüsszel, Róma, Frankfurt, Isztambul, Milánó, Amszterdam, München és Moszkva a sorrend. A budapesti repülőtér nemrégiben nyerte el egymás után másodszor a londoni Skytrax légiközlekedési tanácsadó cég felmérésén a „Kelet-Európa legjobb Repülőtere 2015”- díjat.

„Az idei első negyedév eredményei minden várakozásunkat felülmúlták és azt bizonyítják, hogy Budapest és Magyarország elsőrangú utazási célpont mind az üzletemberek, mind a turisták körében.” – hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzáfüzte: „Tekintettel arra, hogy még számos új légitársaság és útvonal megjelenése várható a nyári időszakban, így az Air China pekingi, az Air Transat torontói valamint az Iberia és az Iberia Express madridi járata, joggal állíthatjuk, hogy a légiközlekedés nagymértékben hozzájárul a magyar idegenforgalom fellendüléséhez. A légitársaságokkal már a 2016-os szezont tervezzük és újabb útvonalak megnyitásán vagy a meglévők bővítésének előkészítésén dolgozunk.”

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 07., 20:15
Egy hely, ahol találkozik a legmodernebb haditechnika az örök klasszikusnak számítóval: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szakán nem csak pilótákat képeznek, hiszen a merev- és forgószárnyasok üzemeltetése és karbantartása legalább annyira fontos, mint azok vezetése.
2024. 11. 29., 14:54
2024. szeptember 30 - október 11. között Görögország volt a házigazdája a NATO legnagyobb idei hadgyakorlatának. A hazai szuperszonikusokon kívül 11 légierő gépei érkeztek a mediterrán légtérbe - brit, kanadai, francia, svéd, magyar, lengyel, román, spanyol, olasz, portugál, és amerikai felségjellel -, hogy bebizonyítsák: a szövetség haderőnemeinek sikeres együttműködésével készen állnak egy lehetséges támadás elhárítására.
2024-12-14 16:00:42
Kovács Krisztián ezredest nevezték ki az MH Kiss József 86. Helikopterdandár új parancsnokává 2025. január elsejei hatállyal. Elődje, dr. Bali Tamás dandártábornok az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként folytatja katonai szolgálatát.
2024-11-18 16:45:23
Idén októberben megállapodás született arról, hogy különleges mentéseknél segédkezik egymásnak az EUFOR (European Union Force) és a konjici Prenj Hegyimentő Szolgálat. Az együttműködés aláírásakor a nemzetközi haderőt dr. Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea művelet parancsnoka, míg a bosnyák felet Almir Mahmutović, az önkéntes szervezet igazgatótanácsának elnöke képviselte.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 12. 19., 11:57
A két H225M helikopter megérkezése, azt jelenti, hogy a megrendelt 16-ból már 14 a Magyar Honvédségnél van – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2024. 12. 17., 12:25
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
2024. 12. 15., 22:13
Annak idején, amikor a Lockheed a P-3 Orion tervezésébe fogott, nem is volt kérdéses, hogy az óceánnal körülvett Ausztrália légierejénél is megjelenik majd a típus, de hogy valamivel több, mint fél évszázadon át, 2023 végéig repül majd a kengurus felségjellel, azt talán ők sem gondolták.
2024. 12. 13., 10:46
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett látogatást dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

  Legfrissebbek most

Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.