Fékernyőt kap a lengyel változat.
A Leonardo vállalat a napokban teljesítette a lengyel M-346 Master fékernyő rendszerének első tesztjeit. A fékernyő egyike azon lengyel-saját modifikációknak, melyet alkalmazni fognak a kiképző repülőgépben, tehát lényegében egy olyan módosítás az M-346-on, mely kifejezett a lengyel megrendelő igényeit elégíti ki. Több ilyen módosítás is lesz a gépen, melyek tesztjeit folyamatosan teljesítik: a Lengyel Légierő részére készített Master konfiguráció várhatóan 2016 októberének végén kapja meg a szükséges engedélyeket, az első ilyen példány átadása pedig novemberre várható.
A mostani fékernyő teszteket a lengyel részre készített, második példányon tesztelték, mely szeptember végén repült először. A Leonardo közleménye szerint a fékernyő kiválóan működött, a Master leszállásakor a tervezett szerint rövidítette le a kifutási úthosszt, és nem hatott negatívan a repülőgép viselkedésére.
Lengyelország még 2013 februárjában döntött az olasz kiképzőgép mellett: 8 példányt rendeltek (4 gépes opcióval) a hozzájuk tartozó teljes logisztikai háttérrel, szimulátorokkal és kiképzéssel. Az első, lengyel részre elkészült Master berepülési programját 2016 júliusában kezdték meg. A Masterek a Deblin légibázison állomásozó 4. kiképző repülőezred állományába kerülnek, ahol a tervek szerint egy nemzetközi pilótaképző programot is indítanak a jövőben. Az új repülőgépek a jelenleg hadrendben álló, lassan kiöregedő TS-11 Iskra-kat váltják majd le. Lengyelország az új típustól közel 30-40%-kal gyorsabb pilótaképzést vár el.
Forrás: Flightglobal
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Portugália a brazil Embraer A-29N Super Tucano típusával modernizálná légierejét. A szándékból mára valóság lett, a két fél aláírta a beszerzéshez kapcsolódó szerződést.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.