2025. 03. 27. csütörtök
Hajnalka
: 400 Ft   : 372 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Helikopterek, vadászgépek, sőt, a varacskosdisznók is fellépnek a Red Bull Air Race-en

JETfly  |  2015. 06. 30., 09:01

Igazán látványosnak ígérkezik a hétvégi Red Bull Air Race, amely 6 év után tér vissza Magyarországra. A Magyar Honvédség helikopterei és vadászgépei mellett az érdeklődők találkozhatnak az amerikai légierő A-10-es gépeivel, az úgynevezett varacskosdisznókkal, és a B-25-ös bombázókkal is – hangzott el a légi verseny sajtótájékoztatóján június 29-én hétfőn, a Hungaroringen.

Dr. Lippai Péter ezredes, az MH 88. Könnyü Vegyes Zászlóalj parancsnoka elmondta, hogy a mostani versenyen nem csak a müszaki lebonyolításban vesz részt a honvédség, hanem látványos bemutatókkal is készülnek. A magyar katonák építik egyebek mellett azokat a pontonszigeteket a Dunán, amelyeken a nagy méretü, felfújható bóják állnak majd – ezek jelölik ki a pályát. A helyszínen lesznek a katonai harcibúvárok is, akik az esetleges mentésben segítenek majd – tette hozzá. „Ugyanakkor most lehetőséget kaptunk arra, hogy mintegy 30 percben egy dinamikus bemutatóval részt vegyünk ezen a rendkívül nagy közérdeklődésre számot tartó rendezvényen” – mondta.

Az érdeklődők a verseny mindkét napján láthatnak majd ejtőernyős bemutatót; átrepülnek a Duna fölött a honvédség vadászgépei és helikopterei, a folyón pedig - katonai hajók bevonásával – egy kis „hadmüveletet” is végrehajtanak majd a honvédek. „Egy úgynevezett ellenséges hajót vesznek birtokba, amit a helikopterek fedeznek majd” – tette hozzá. Érdekességként megjegyezte, hogy mindezt a katonák teljes felszerelésben hajtják majd végre, ami nem veszélytelen egy olyan nagy folyón, mint a Duna.

Az ezredes elmondta, hogy a rendezvény biztosításában és a bemutatókon összesen több mint 100 katona vesz majd részt. A programban pedig a honvédség Mi-17-es és Mi-8-as helikopterei, a Gripen vadászgépek, valamint az úgynevezett aknász hadihajók szerepelnek majd. A rendezvényen jelen lesznek az MH 88. Könnyü Vegyes Zászlóalj, az MH 1. Honvéd Tüzszerész és Hadihajós Ezred, az MH 34. Bercsényi László Különleges Müveleti Zászlóalj és az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Müszaki Ezred katonái.

Gerstl Pétert, a promóter Hungaroring Sport Zrt. alelnöke arról tájékoztatott, hogy a verseny mellet egy fantasztikus show-al is készülnek a szervezők: látványos bemutatót tart majd a Flying Bulls csapata, akik például egy B-25-ös bombázóval érkeznek Budapestre. Rajtuk kívül jelen lesz az amerikai légierő néhány gépe is, szombaton az érdeklődők találkozhatnak például négy A-10-essel, ismertebb nevén varacskosdisznóval.

Erich Wolf, a Red Bull Air Race vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a légi verseny hat év után tér vissza Budapestre, így július 4-én és 5-én a világ leggyorsabb pilótái ismét összemérhetik tudásukat a Duna fölött. Hozzátette, hogy a legutóbbi, 2009-es viadalt 650 ezren kísérték figyelemmel a helyszínen, és a rendezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak. Megjegyezte, hogy az hazai forduló Besenyei Péter, a világbajnokság magyar versenyzője miatt is nagyon fontos, hiszen részben neki köszönhetően alakulhatott ki ez a sportág. 

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy Besenyei Péter idén egy új géppel, egy Edge 540-es, amerikai gyártmányú repülővel száll ringbe. Ez azt jelenti, hogy lecserélte az általa eddig használt magyar fejlesztésü repülőgépét. A pilóta szavai szerint erre azért is volt szükség, mert a magyar gép nagyon lassan fordult a kanyarokban, a mostani, mindössze négy napja használt változat viszont az ilyen manőverekben is remekel. 

Az új repülőgépet a sajtótájékoztatón is bemutatták, konkrétan azzal szállt le a Hungaroring betonjára a pilóta.

Fotó: Rácz Tünde

Galéria: Helikopterek, vadászgépek, sőt, a varacskosdisznók is fellépnek a Red Bull Air Race-en

aaaa dddddd
Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
2025-03-14 14:37:45
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.
2025-03-12 15:37:17
A C-17 Globemaster III már csak óriási méretei miatt is a stratégiai légi szállítás egyik legfontosabb és legsokoldalúbb repülőgépe, mondják a Nehéz Légiszállító Ezred katonái. A légi jármű Kenyeri fölött a kivételes teherdobó képességét bizonyíthatta.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.
2025. 03. 17., 12:09
A TV2 katonai sport-realityjének számtalan kihívása után egy újabb kaland várt A Kiképzés győzteseire, ugyanis a döntőt nyerő Kinizsi raj tagjainak egyik jutalma egy Gripen repülés volt.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.