Lezuhant egy C-130-as típusú amerikai katonai teherszállító repülőgép október 2-ára, péntekre virradóra Afganisztán keleti részén – közölte a Pentagon. Az amerikai védelmi tárca beszámolója szerint a gép az afgán határhoz közeli Dzsalalábád repülőterének közelében szenvedett katasztrófát. Brian Tribus ezredes, az afganisztáni nemzetközi erők szóvivője elmondta, hogy 11-en haltak meg, a hattagú személyzet és öt utas, akik a NATO-val szerződésben álló civilek voltak.
Korábban az NBC amerikai tévéhálózat még azt közölte, hogy tizenketten vesztették életüket, öt amerikai katona, öt civil, továbbá két afgán. Egyelőre vizsgálják a katasztrófa okát. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes szerint nincs arra utaló jel, hogy találat érte volna a gépet.
Zabihulla Mudzsahid tálib szóvivő Twitter-üzenetében azt állította, hogy a lázadók lőtték le a szállítógépet. Hírügynökségek azonban megjegyzik, hogy a tálibok hajlamosak túlzásokba esni, rendszeresen azt állítják az Afganisztánban lezuhant gépekről és helikopterekről, hogy ők lőtték le, de bizonyítékokkal ezt sosem támasztják alá.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.