2009. június 26-27-én az Osztrák Szövetségi Hadsereg szervezésében, a Red Bull valamint Stájerország részvételével rendezték meg az ausztriai Zeltwegben a hagyományos Air Power repülőnapot. Az idei rendezvényen a magyar hadsereg (légierő) négy repülőgéppel képviseltette magát. A statikus soron kiállított MiG-29, JAS-39 Gripen és An-26 típusok mellett a Gripen dinamikus bemutatót is tartott.
A szerencsések a helyszínen tekinthették meg a nagyszabású bemutatót, míg a kevésbé szerencsések – mint e sorok szerzője – az Interneten követhették nyomon az eseményeket. A technikának köszönhetően így nézhettem végig a kötelékek bemutatóját, de karosszékből csodáltam Fekete Tamás őrnagy ‑ alias „Dugó” – impozáns repülését a Gripennel.
Fekete Tamás őrnagy a leszállást követően üdvözli a látogatókatFotó: Markus Zinner, BMLVS
A továbbiakban lássuk, hogyan ítélték meg a szervezők a show sikerét, amelyet tíz pontban foglaltak össze:
Az AirPower09 volt az AirPower történetének legsikeresebb rendezvénye.A rendezvény két napja alatt, 280 ezren látogattak ki a repülőtérre – ami új látogatórekord.
Az AirPower az európai bemutató kötelékek kedvelt helyszíne.”Annak ellenére, hogy a hétvégére egy másik rendezvényre is volt meghívásunk, egy pillanatig sem hezitáltunk, hogy AirPower09 repülőnapon vegyünk részt” – mondta Daniel Hoesli százados, a Patrouille Suisse kötelék tagja, „mivel a zeltwegi atmoszféra különleges.” Ugyanezt a véleményt osztotta a többi kötelék, többek között a török „Tusrkish Stars”, és a horvát „Wings of Storm” is.
Kézzel fogható közelségbe kerülnek a fizika törvényszerüségei.Erre a legjobb példa a Red Bull Air Race demo bemutatója volt: a világbajnok Hannes Arch további három Red Bull Air Race pilóta társaságában mutatta be a szlalom repülés magasiskoláját a 20 méter magas akadályok között 400 km/órás sebességgel repülve, időnként 10 G-s terhelés mellett.”Repülés közben 100%-osan a kabinra koncentrálok, de előtte és utána iskolásfiúnak érzem magam. Ritkán fordul elő, hogy ennyi fantasztikus repülőgépet tekinthetünk meg egy helyen” – nyilatkozta Arch.
Az AirPower Európa legjobban szervezett repülőnapja.Az AirPower09 repülőnapon 19 ország pilótái vettel részt. Sokan dicséretekkel halmozták el a szervezőket. A holland DC2 pilótája, Dick Algra a nagyszerü kiszolgálást említette, míg a Török Csillagok egyik tagja, Zeky’ Kamy’l Celykkol százados a stájerországi vendégszeretetről áradozott.
Az Osztrák Légierő Eurofighter típusú repülőgépe bármilyen kihívásnak megfelel.Első alkalommal emelkedett levegőbe az Osztrák Légierő legújabb repülőgépe egy repülőnap keretében. „Boldogok vagyunk, hogy alkalmunk nyílt megmutatni a közönségnek, mit is csinálunk valójában” – mondta Günter Taschler parancsnok.
Az AirPower rajongók nyugodtak és fegyelmezettek.Az AirPower09 látogatói minden helyzetben nyugodtan és fegyelmezetten viselkedtek.
Az AirPower09 mindenkinek nyújtott valamit.A Flying Bulls repülőgép ritkaságaitól, Európa legjobb bemutató kötelékéig, a helikopterektől a vadászrepülőgépekig; az AirPower09 bemutatóra kilátogató 550 spottert és több ezer családot elbüvölte a kínálat.
Zeus is AirPower rajongó.Addig, míg Ausztria nagy része a „Quinton” ciklon áldozata volt, Zeltweg környékén csütörtöktől a száraz időjárás volt jellemző. A szombati napi két rövid „zuhany” sem a repülőprogramot, sem a légkört nem befolyásolta negatívan.
Az AirPower egy vonzó turisztikai esemény”A rendezvény pozitívan hat mind a gazdaságra, mind a turizmusra, ami optimizmusra ad okot” – mondta Stájerország kormányzó helyettese. A Murtal régió az AirPower09 repülőnapnak ötvenezer szállodai éjszakai tartózkodást köszönhet.
Zeltweg élőben, nem csak a helyszínenAzok számára, akik személyesen nem tudtak ellátogatni az osztrák kisváros repülőterére, élő kivetítésen keresztül nyílt lehetőségük a repülőtéren történő események nyomon követésére Bécsben, a „Bécsi Duna-szigeti Fesztivál” keretében.A repülés szerelmesei, az Internetnek köszönhetően a világ bármely pontján tudták követni a zeltwegi eseményeklet.
A galériában látható fotókat Dr. Toperczer István orvos alezredes (TopiDoc), a repülőbázis orvosa készítette.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.