A Japán Légi Önvédelmi Erők készültségi repülőgépeit emelték egy kínai repülőgép elfogására, amely a Kelet-kínai tengeren található, vitatott Diaoyutai sziget és hozzá tartózó szigetekhez közelített. A kínai, kéthajtóműves Harbin Y-12-t a Japán Légierő vadászrepülőgép géppárja elfogta.
Információk szerint a Kínai Nemzeti Óceánkutató Hivatal repülőgépe a szigetcsoporttól mintegy 160 km-es távolságban repült. A japán védelmi minisztérium közleménye szerint az ország légterét effektíve nem sértette meg a kínai gép.
A Diaoyutai szigetcsoport körüli területi vita Japán és Kína között 2012 szeptemberében súlyosbodott el azok után, hogy Tokió bejelentette a szigetek megvásárlását. Több mint egy éve a Kínai Népköztársaság hadihajói szinte állandó jelleggel a szigetek közelében tartózkodnak és időről-időre „tüntetőleg” megközelítik a szigetcsoport parti zónáját, amit Tokió a sajátjának tekint. Mindezek mellett a Kínai Nemzeti Óceánkutató Hivatal repülőgépei is gyakran feltünnek a szigetek közelében.
Ez az eset az első azok után, hogy az elmúlt év novemberében Peking egyoldalúan kiterjesztette légvédelmi zónáját az ország dél-keleti részén, a Kelet-kínai tengeren, amely így eléri a problémás szigetcsoport légterét is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.