2025. 03. 29. szombat
Auguszta
: 403 Ft   : 374 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Repülőtiszti jubileum

JETfly  |  2014. 10. 08., 09:39

Hatvanöt éves a szolnoki repülőtisztképzés. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai repülő tanszékén ebből az alkalomból rendezett ünnepi megemlékezésére meghívták mindazokat, akik valamikor az intézményben és annak jogelőd szervezeteiben dolgoztak.

Jubileumi ülést tartott Szolnokon, október 3-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Üzemeltető Intézet Katonai Repülő Tanszéke. A 65 éves repülőtisztképzés tiszteletére rendezett konferencián több mint kétszázharmincan vettek részt. 

A megjelenteket dr. Palik Mátyás alezredes, a tanszék vezetője köszöntötte. Mint az egykori Kilián-főiskola volt hallgatója, ünnepi beszédében a magas szintü szakmai oktatás jelentősége mellett kiemelten szólt a honvéd tisztjelöltek katonai életre, a szakma szeretetére, emberségre és kitartó munkára történő nevelésének fontosságáról is. Mint mondta: ez így volt régen is és így van mai is. Mindez pedig nagymértékben meghatározza az intézményben folyó munka hangulatát és az oktatók, tanárok kapcsolatát a hallgatókkal.

Repülőtiszti jubileum

Ezt követően Kutasi Mónika hadnagy, a tanszék idén végzett volt hallgatója verssel köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Boldizsár Gábor ezredes, a kar dékánja méltatta repülőtisztképzés elmúlt 65 évét. Vissza emlékezett, arra is, hogy fiatal tisztként többedmagával Szolnokon kezdte pályafutását, és az itt töltött évek alatt mit kaptak a repülősöktől, milyen szakmai hozzáértéssel juttatták el őket, felderítőket a célkörzetbe és hozták haza, feladatuk végrehajtása után. Megköszönte mindazoknak a volt és jelenlegi kollégáknak a munkáját, akik a szakma szeretetét és az odaadást az oktatás során a hallgatóknak átadták és átadják. 

Az ünnepség résztvevőit Szalay Ferenc is köszöntötte. Szolnok polgármestere a város és a honvédség példás együttmüködését méltatva kiemelte: a város múltja és jelene szorosan összefonódik a katonai repüléssel. Elismerően szólt az oktatási intézmény városban és a megyében betöltött szerepéről is. Méltatta a szolnoki alakulatok árvízi védekezések során betöltött szerepét, elismerően szólt a katonák, köztük a honvéd tisztjelöltek szerepvállalásáról a város rendezvényein. 

A köszöntők és emlékezők sorát dr. Orosz Zoltán altábornagy zárta. A Honvéd Vezérkar főnök-helyettes méltatta az intézményben folyó munkát, elismerően beszélt az itt kapott tudásról, melyben ő is részesült. Az előtte szólókkal egyetértésben leszögezte: az itt folyó munka, oktatás nélkül hazánkban nem lehetett volna, és nem lenne katonai repülés.

A megemlékezés végén a Légierő Zenekar - Szolnok ünnepi koncerttel köszöntötte a jubileumi találkozó résztvevőit. Elfogadva vendéglátóik meghívását, az egykori és jelenlegi repülőtisztek ezt követően a tanszék épületeiben, egy kötetlen baráti beszélgetés keretében ismerhették meg a repülőtisztképzés jelenlegi körülményeit, az oktatás színvonalát, a honvéd tisztjelöltekkel szemben támasztott követelményrendszert. 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 25., 11:36
Február 24-től elindult az Ifjúsági Pilóta Program (IPP) 2025-ös jelentkezési időszaka, amely országos lefedettséggel kínál lehetőséget a repülés iránt érdeklődő fiatalok számára. A program célja, hogy a 14–18 éves korosztály számára biztosítson egy átfogó, több lépcsős képzési rendszert, amelynek során a résztvevők vitorlázórepülő-képzésben vehetnek részt.
2025. 02. 25., 08:45
Hozott is változást meg nem is a sokáig várt-követelt Lockheed Martin F-16AM/BM Fighting Falconok megjelenése Ukrajna felett. A sajtócikkek és a politikusok nyilatkozatai a végletekig felkorbácsolták a várakozásokat - ehhez képest persze csalódást okoz az eddig nyilvános forrásokból ismerhető eredmény.
2025-03-19 12:57:23
Az Emirates újabb hét új várost jelentett be, ahová a vadonatúj Airbus A350-es repülőgépeivel repül majd. Az Emirates A350-es repülőgépei három osztályon 312 utas számára biztosítanak helyet, beleértve 32 teljesen síkba dönthető Business Class ülést minibárral és személyre szabható világítással, 21 Prémium Turista osztályú széket, valamint 259 tágas Turista osztályú ülést.
2025-03-18 12:44:09
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) és a Wizz Air. A légitársaság támogatásával egyedi arculatú, a repülés világát idéző tanterem nyílt az egyetem zuglói campusán. Az ünnepélyes átadón Dr. Király Gábor, a BGE dékánja és Evgenia Ivanova, a Wizz Air toborzási, szervezetfejlesztési és kompenzációs vezetője osztotta meg gondolatait a partnerség jelentőségéről.
2025-03-14 15:10:30
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 03. 28., 22:43
Az ejtőernyősök napja minden évben az egyik leglátványosabb honvédségi ünnepség. Idén is minden meghívott a levegőt kémlelte Szolnokon, amikor több tucat katona ejtőernyős ugrással tisztelgett az egykori bátor hősök előtt.
2025. 03. 21., 14:24

(Forgó)szárnyas életmentő

Beszélgetés Dajka Attila őrnaggyal, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár helikoptervezetőjével.
2025. 03. 19., 09:32
Ez a bejegyzés az előző folytatásának is tekinthető, de nem az SH-3 Sea Kingről, mint típusról, és nem is a pilótákról lesz szó, hanem azokról, akik hátul, a tehertérben dolgoztak.
2025. 03. 18., 15:11
Elindult a Magyar Honvédség „Embert a vasra!” toborzókampányának következő fázisa.

  Legfrissebbek most

2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.