Minden eddiginél nagyobb védelmi költségvetés-tervezetet nyújtott be a japán kormány 2015. január 14-én, szerdán, amelyben egyebek mellett az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek és amerikai drónok beszerzését tervezi a növekvő kínai katonai aktivitásra hivatkozva.
A szerdán benyújtott katonai büdzsé összesen 4,9 ezer milliárd jen (11,3 ezer milliárd forint) kiadást tartalmaz, ez két százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Abe Sindzó miniszterelnök 2012-es hatalomra jutása óta minden évben emelkedett az azt megelőzően 11 éven át csökkenő védelmi költségvetés Japánban.
A tervezet szerint a japán önvédelmi erő az április elsején kezdődő üzleti évben Kawasaki P-1-es felderítő repülőgépeket, hat darab F-35-ös ötödik generációs harci repülőgépet, Global Hawk típusú drónokat, két, Aegis légvédelmi rendszerrel felszerelt rombolót, valamint az ország négy fő szigetétől távolabb eső földdarabok védelmének szavatolására kétéltü jármüveket fog beszerezni.
Abe miniszterelnöksége alatt az alkotmánya szerint pacifista ország fegyveres erejének modernizálására és a japán biztonságpolitika aktivizálására törekedett. Ezt tokiói illetékesek elsősorban azzal magyarázzák, hogy a Japánnal területi vitában álló Kína egyre erélyesebb külpolitikai fellépése veszélyt jelent a szigetországra nézve, ezért megfelelő elrettentő erőre van szükség Pekinggel szemben. Egyes megfigyelők korábban „csöndes fegyverkezési versenynek” minősítették Japán és Kína haditengerészeti fejlesztését.
A költségvetést a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de ez abból a szempontból csak formaság, hogy a kormánykoalíciónak a törvényhozás mindkét kamarájában erős többsége van. A szerdán benyújtott költségvetési tervezet egyébként nemcsak a katonai kiadások terén tartalmaz jelentős emeléseket, a 96,3 ezer milliárd jenes büdzsé az eddigi legnagyobb a világ egyik legeladósodottabb országának számító Japán történetében.
Év végi kötelékrepülést hajtottak végre az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár pilótái tíz JAS-39 Gripen vadászgéppel. A kötelék gépei közül nyolc kiképzési repülést hajtott végre, és hozzájuk csatlakozott a készültségi géppár is.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.