Őfelsége hadihajója - 1. rész

Napjainkban is - bár gyarmatbirodalmát és nagyhatalmi státuszát lényegében elveszítette - a szövetségi kötelezettségeinek messzemenően eleget tevő Nagy-Britannia okulva a múltbéli háborús tapasztalatokból rendszerben tart olyan hadihajókkal, melyek fedélzetéről üzemeltethetőek merevszárnyú repülőgépek, és helikopterek egyaránt. Ezek - a sajátos alkalmazási koncepciót megtestesítő, Invincible-osztályú repülőgéphordozók – egyike az az Ark Royal, mely patinás neve miatt talán a legjobban képviseli a brit haditengerészeti hagyományokat.

Nagy a zsúfoltság a fedélzeten...

A név kötelez

A hagyományokhoz rendkívüli módon ragaszkodó britek a hadihajók névadásánál sem hazudtolják meg önmagukat, ugyanis számos esetben ugyanazt a nevet több hajó is viselte a Royal Navy történelme során. Az Ark Royal (szó szerinti fordításban Királyi Bárka) nevet már az 1500-as években is fellelhetjük a spanyol Armada ellen vonuló angol hajóhadban. Az átkeresztelés is bevett szokás, ugyanis a gerincfektetéskor még Ark Raleigh nevet viselő hajó később Ark Royal-ként, pályafutása vége felé pedig Anne Royal-ként is szerepelt a flotta nyilvántartásában. Háromszáz évvel később, 1914-ben egy kereskedelmi hajó átalakításával megszületik a repülőgéphordozók ősének tekinthető hajótípus, mely szintén az Ark Royal nevet kapja. A repülőgépek fel- és leszállásra is alkalmas átalakított fedélzettel rendelkező hajó sem kerülhette el azonban  a névváltoztatást, mivel 1934-ben átnevezték Pegazus-ra, hogy a jól bevált név felszabadulhasson az egyik épülő új repülőgéphordozónak. Az immár harmadik Ark Royal rövid pályafutása során számos hadmüveletben vett részt a dél-atlanti vizektől Norvégiáig, legjelentősebb haditette azonban az volt, hogy részt vett a német Bismarck csatahajó felkutatására és megsemmisítésére indított hadmüveletben az Atlanti-óceánon. A hordozóról felszálló, elavult, kétfedelü Fairey Swordfish repülőgépek sikeres torpedótámadást hajtottak végre a Bismarck ellen, melynek következtében megsérült a legyőzhetetlennek vélt acélkolosszus kormánymüve. A manőverező képességétől megfosztott német csatahajót így könnyen utolérték a Home Fleet (a Royal Navy azon egységei, melyek kiemelt feladata volt a szigetország védelme) hadihajói és ádáz küzdelemben elsüllyesztették a III. Birodalom büszkeségét. Az Ark Royalt és repülőgépeit azonban vélhetően megátkozták a sikeres torpedótámadást követően a Bismarck tengerészei, és a bosszú nem is késett sokat. 1941 novemberében az U-81 búvárhajó ugyanis Gibraltár közelében sikeresen megtorpedózta a Máltáról visszatérő hordozót, mely a brit tengerészet minden igyekezete ellenére végül hullámsírba merült.

Az Ark Royal körül jól láthatóak a kétfedelü Swordfish torpedóvetők

1943-ban az Audacious-osztály egyik tagjának gerincfektetésekor ismét előkerül a jól bevált név, az időközben befejeződő világháború miatt az új, immár negyedik Ark Royal azonban ténylegesen csak 1955 februárjában került aktív szolgálatba. 1980-as nyugdíjba vonulásáig a Royal Navy egyik legnagyobb harcértékü egységének számító hajó egyike volt az utolsó, hagyományosnak tekinthető brit hordozóknak, melyek fedélzetéről az F-4K Phantomok és a Buccanerek is üzemeltek. Kivonását a hajótest kora és a költségvetési megszorítások indokolták.A brit Admiralitás azonban úgy érezte, hogy a hagyomány nem szakadhat meg és a flotta nem maradhat Ark Royal nélkül, így az épülő új Invincible-osztály harmadik egységét – mely a gerincfektetésekor még Indomitable névre hallgatott - a vízrebocsátásakor, mondhatni szokás szerint, átkeresztelték Ark Royal-ra. A legenda újjászületett…

Megváltozott körülmények, új repülőgéphordozó koncepció

A II. Világháborút követő évtizedekben a zsugorodó, majd pedig szinte teljesen eltünő brit gyarmatbirodalom és a gazdasági nehézségek is a flotta radikális csökkentésére valamint átalakítására ösztönözték a döntéshozókat. A hatalmas csatahajókat mind lebontották, de a Szuezi-válság után a repülőgéphordozók közül is csak a legmodernebb egységeket hagyták meg, amelyekről a sugárhajtású gépeket üzemeltetni tudták. Új hordozók szolgálatba állítása szóba sem jöhetett egészen az 1970-es évek elejéig. Ekkor kezdődött meg egy teljesen új koncepciójú osztály tervezése a régi, nagy hordozók leváltására.

Ezen a képen igazán jól látható a brit Invincible-osztály és az amerikai Nimizt-osztály közötti méret-, illetve elrendezésbeli különbség

Az Invincible-osztály tervezésekor figyelembe vették a megváltozott gazdasági és politikai helyzetet, valamint a modern hadviselés követelményeit egyaránt. A rendelkezésre álló anyagi források már nem tették lehetővé a merevszárnyú, hagyományos repülőgépek fogadására alkalmas hatalmas méretü hajók gyártását és üzemben tartását, így elsősorban helikopterek és VTOL/STOL képességekkel rendelkező Harrier vadászbombázók hordozására tervezték az új hajóosztályt. Ennek megfelelően az Invincible-osztály besorolása is változott, Trough Deck Cruiser-nek (ívfedélzetes cirkáló) illetve Sea Control Ship-nek (tengeri felügyelő hajó) néven is említették őket.A koncepció lényege az volt, hogy a viszonylag kisméretü hajótestre épített felső fedélzetet egy leginkább a síugró sáncra hasonlító végződéssel látták el, mely megkönnyítette a Harrierek felszállását, szükségtelenné téve a bonyolult és helyigényes gőzkatapult rendszert. Erre a síugró sáncra a teljes sebességgel felfutó repülőgépek szárnyainak állásszöge ugyanis megnövekszik és annyi plusz felhajtóerő keletkezik rajtuk, mely elegendő a levegőbe emelkedéshez akár teljes terheléssel is, ellentétben a gőzkatapultos rendszerrel, amelyik a felszálló repülőgép sebességét növeli meg.

Harrier felszállás közben felülnézetből

Természetesen a hajó méreteiből eredő rövid nekifutási úthossz miatt szükség van a Harrier azon képességére is, hogy a hajtómüből kiáramló gázsugarat változó szögtartományban el tudja téríteni, ezáltal a síugró sánc segítségével termelődő felhajtóerőre rádolgozik.

Harrier felszállás közben alulnézetből

Az új hordozók rendkívül összetett feladatkört kaptak. A flottacsoport zászlóshajójaként a hadmüveletek irányítása, a felszíni egységek légvédelme és a partra szálló csapatok támogatása mellett tengeralattjáró elhárításra és a tengeri útvonalak ellenőrzésére is alkalmasnak kellett lenniük. Ez utóbbi feladatokat elsősorban helikopterekkel kívánták megoldani, mivel a Harriereken kívül egyéb merevszárnyú repülőgépet nem lehet üzemeltetni a fedélzetükről. A flotta vezetőinek kérésére a hajókat önálló kommandós akciók végrehajtására is alkalmassá kellett tenni, ez esetben a Királyi Tengerészgyalogság kijelölt egységei és helikopterei is a fedélzetre települnek, fokozva az amúgy is meglévő zsúfoltságot.

Chinook helikopterek az Ark Royal fedélzetén

A koncepció létrehozása után immár a részletes tervek elkészítése és a hajók megépítése volt soron.

A cikk második része >>>