Itt találod az összes cikket a „Nemzeti Közszolgálati Egyetem” témában!
Egy hely, ahol találkozik a legmodernebb haditechnika az örök klasszikusnak számítóval: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési szakán nem csak pilótákat képeznek, hiszen a merev- és forgószárnyasok üzemeltetése és karbantartása legalább annyira fontos, mint azok vezetése.
Gyermekkorukban sokan szeretnének vadászpilóták lenni, de legtöbbjüknek ez nem sikerül, a pályaválasztáshoz érve már régen letesznek ezen álmukról.
Még 2017 novemberében jelentették be, hogy két évtizedes kihagyás után újraindul a hazai pilótaképzés a 2018/19-es tanévtől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán.
A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program légierőt érintő újításairól, a repüléstudomány napjainkban zajló katonai célú kutatásairól, de a piaci szereplők innovációiról is szót ejtettek azon a konferencián, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szolnoki intézetében rendeztek.
A repüléshez kapcsolódó kutatás-fejlesztési központtá válhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHK) Katonai Repülő Intézete.
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.